ámokfutó;Interpol;Graz;indítékok;

- Fény derül a grazi ámokfutó indítékaira?

Az osztrák hatóságok az Interpol segítségével vizsgálják a grazi ámokfutó ausztriai és boszniai környezetét, ismerőseit és családját is kihallgatják, hogy megtalálják a férfi tettének okát - írta a Die Presse című osztrák napilap.

A lap közlése szerint a 26 éves boszniai származású férfi még nem tudott magyarázatot adni arra, hogy terepjárójával miért száguldozott és miért hajtott a járókelők közé szombaton az ausztriai Graz belvárosában. A grazi ügyészség szóvivője, Christian Kroschl szerint az elkövető azt állította, úgy érezte, hogy üldözik, ezért hajtott az emberek közé.

Az autós ámokfutása három halálos áldozatot követelt, a sérültek száma pedig meghaladta a harmincat. A három közül az egyik halálos áldozatot még nem tudták azonosítani. A 25 és 30 év közötti nőnél nem volt okirat, és semmilyen egyedi megkülönböztető jelet, tetoválást vagy heget nem viselt. A férfi négyéves korában menekült szüleivel együtt a háború sújtotta vidékről Ausztriába. Akkoriban a Graztól csaknem harminc kilométerre fekvő Kalsdorf községben élt. Egyelőre annyi ismert, hogy május végén a feleségével szembeni erőszakos tett miatt a rendőrség eltiltotta attól, hogy érintkezzen a családjával. A rendőrség hétfőn azt közölte, hogy az elkövető feleséget is kihallgatta. A feleség állítása szerint előzetesen semmit nem tudott a férfi tettéről. A nő elmondása alapján házassági problémáik voltak, a férfi erőszakoskodott vele, és azt akarta, hogy fejkendőt viseljen.

A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy nemcsak a családon belüli erőszak elszenvedőinek, hanem az erőszakot elkövetőknek is szükségük van segítségre. Andreas Zembaty, a társadalmi visszailleszkedést segítő Neustart egyesület szóvivője elmondta: az elkövetők számára is krízishelyzetet jelent, amennyiben eltiltják a családtól. Hangsúlyozta: velük is törődni kell, különben lappangó veszélyt jelenthetnek, a kialakult helyzet pedig haragot és agressziót szülhet. Az egyesület már 2013-ban koncepciót dolgozott ki a helyzet kezelésére, azonban ez forráshiány miatt még nem valósult meg. Az osztrák belügyminiszter Johanna Mikl-Leitner hétfőn este szakértői megbeszélést kezdeményezett a családjuktól távoltartottak pszichológiai segítéséről. 

Kedd délutánra a grazi kórház módosította a délelőtti bejelentését és úgy tájékoztatta az APA osztrák hírügynökséget, hogy a hat életveszélyes sérüléssel kórházba szállított sérült közül kettő továbbra is kritikus állapotban van.  Vasárnap a városban az áldozatok emlékére gyászmenetet tartanak, amelyen részt vesz Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök is.

Az eset után rögtön kizárták, hogy a férfi tettének vallási okai lennének. Azonban tanúk vallomásai után vizsgálják ezt a lehetséges indítékot is és az elkövető iszlám tanokkal való kapcsolatát is - olvasható a Die Pressében. Az osztrák lap a hatóságok közlését idézi, miszerint a vizsgálat még tart, hogy valóban ki tudják zárni a vallási indítékot is. A Der Standard osztrák napilap által idézett nyomozó szerint a vallási indíték azért zárható ki, mert sem az elkövető, sem a családja nem volt "különösebben vallásos", és nem tartották meg az egyházi ünnepeket sem.

A tartományi bűnügyi rendőrség szóvivője, Rene Kornberger kedden nem erősítette meg a tanúk állítását, miszerint a 26 éves férfi az őrizetbe vétele előtt azt kiáltotta volna, hogy Allah nevében követte el tettét. A szóvivő kijelentette, eddig nem utal semmilyen jel terrorista bűncselekményre. Az illetékes tájékoztatása szerint Boszniában további 150 tanút hallgatnak ki, csaknem 35 videófelvételt és számos fotót fognak kiértékelni, valamint vizsgálják a házkutatás során lefoglalt adathordozókat is.

A nyomozók megállapították, hogy az elkövetőnek volt fegyvertartási engedélye, azonban ezt és a fegyverét több incidens után visszavonták. A házkutatás során nem találtak több fegyvert. Az elkövető feltehetőleg nem fogyasztott alkoholt, azonban a vérteszt eredménye még nem készült el.

Graz város azonnal reagált a történtekre, rögtön válságstábot állított fel az érintettek támogatására. A Der Standard értesülése szerint eddig csaknem kétszáz járókelő kérte a pszichológusok segítségét az eset feldolgozásához. A Die Pressének nyilatkozó pszichológus, Roland Bugram szerint a graziak még a trauma feldolgozásának elején járnak, a hétköznapok még a kérdésekről és a válaszok kereséséről szólnak.

Az MSZP az elmúlt években tucatnyi alkalommal fordult az ügyészséghez fideszes korrupciós ügyekben, de a Polt Péter vezette vádhatóság konkrétan nulla ügyet juttatott el bírósági szakaszba - írja közleményében Bangóné Borbély Ildikó. .