Fico;népszavazás;menekültkérdés;

Fotó: Carsten Koall/Getty Images Hírek

- Fico népszavazást fontolgat a menekültkérdésről

Amennyiben az Európai Bizottság (EB) elfogadja a menekültek kvótarendszer alapján történő újraelosztását bevezető jogszabályjavaslatot, a szlovák kormány fontolóra veszi, hogy népszavazást kezdeményezzen a menekültkérdésről, hogy így próbálja meg elkerülni a kabinet számára elfogadhatatlan brüsszeli döntés következményeit - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő kedden Pozsonyban.

A miniszterelnök a pozsonyi törvényhozásban szólalt fel, amely kedden az Európába irányuló menekültáradatról tárgyalt, és tervezte az EU által javasolt menekültkvótákat elutasító határozat elfogadását is. A szlovák miniszterelnök a plénum előtt leszögezte: Szlovákia rossz megoldásnak tartja és elutasítja a kvóták kötelező jellegű bevezetését, az Európába beáramló menekültek problémájának megoldása kapcsán pedig kizárólag az önkéntes szolidaritásra alapuló lehetőségeket tartják elfogadhatónak.

Elmondta azt is, hogy a kvótákkal és az Európai Tanács (ET) e témával is foglalkozó, csütörtökön kezdődő ülésével kapcsolatban hétfőn telefonos egyeztetést folytatott Magyarország és Csehország miniszterelnökeivel, a nap folyamán pedig ugyanilyen tanácskozásra kerít még sort a lengyel kormányfővel is, majd az így született megegyezések mentén a visegrádi négyek közös álláspontot képviselnek a brüsszeli csúcstalálkozón. 

Fico bejelentette: fontolóra veszi egy népszavazás kiírásának kezdeményezését is, szerinte ugyanis  amennyiben a kérdésben sikerül széleskörű politikai konszenzust kialakítani, az "út lehet" az EB döntésének következményeinek elkerülésére. A pozsonyi törvényhozás várhatóan még kedden szavaz a kormány határozati javaslatáról, amely elutasítja az EU által javasolt menekültkvótákat. Tekintettel Fico kormánypártjának parlamenti többségére, valamint arra, hogy a kötelező kvótákat a legtöbb parlamenti párt helytelennek tartja, a határozatot nagy valószínűséggel jóváhagyják.

Leállították mindkét irányban a vasúti közlekedést kedden a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban - közölte a Eurostar szuperexpresszeket közlekedtető cég. A Eurotunnel társaság szerint a síneken gumik égnek, ezért kellett felfüggeszteni a vonatok közlekedését.