MET;gázkereskedelem;rezsicsökkentés;

- 150 milliárdot kaszált a MET a rezsicsökkentéssel?

Az MSZP számításai szerint a MET Zrt. 150 milliárd forintot "kaszált" a kormány által jogszabályban biztosított gázkereskedelmi rendszerrel, miközben 4,1 milliárd forint volt a magyar állam haszna.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, mindent megtesznek azért, hogy ez a 2011 és 2014 között megszerzett pénz visszakerüljön a magyar emberekhez. A magyar jogi lehetőségek korlátozott volta miatt vizsgálják annak lehetőségét, hogy tiltott állami támogatás miatt az Európai Bizottsághoz fordulnak, és így szerzik vissza a hasznot a cégtől - jelezte.

Elmondta, a kormány a rezsicsökkentés által havi 3000 forinttal "eltakarta" az emberek szemét, holott ezen felül további 10 százalékkal is lehetett volna csökkenteni a gáz és a távhő árát. Hozzátette: számításait az MVM Partner Zrt. által egy per után kiadott közérdekű adatok alapján végezte.

Hétfőn ítéletet hozott a bíróság a 2012 óta húzódó ügyben, melyben kijelentették: Bitvai Nándor, a XV. kerület volt alpolgármestere elkövette a magánokirat hamisítás vétségét. Az ítélet nem jogerős, igaz, az ügyvéd gondolkodási időt kért, később jelenti be, hogy fellebbez-e - írja a hvg.hu.