Nem sikerült! Ismét alulmaradt a magyar válogatott labdarúgó csapat az olaszokkal szemben, mint tizenhárom éve már annyiszor. Valami ostoba pánikhangulat teremtődött az elvesztett mérkőzés után és megindult a sápítozásnak és a bűnbakkeresésnek olyan áradása, amely semmiképpen sem jogosult.
A könnyen hívők és a fogadkozók már-már gyászkarszalagot viselnének, a fölényeskedők és a legyintgetők egyszer s mindenkorra elintézettnek vélik a magyar futballt.
Pedig mi történt: A pillanatnyilag jobb csapat győzött megérdemelten és reálisan. Nálunk, ahol még a sportban is csak a véglet politikája érvényesül, vagy temetnek, vagy lakodalmat ülnek, megint beigazolódott, hogy hiányzik az érdeklődőkből a sportszerű gondolkodás, a józan tárgyilagosság. Miért ez a nagy elégedetlenség? A magyar labdarúgásnak voltak már úgynevezett fénykorszakai és aranycsapatai, de még soha, egyetlen nemzetközi díjmérkőzés sorozaton, legkevésbé pedig olimpiászon vagy világbajnokságon nem aratott akkora sikert a magyar futball, mint most Párizsban, ahol négy világrészből összegyűlt, több mint harminc résztvevő küzdelméből másodiknak került ki.
Nincsen mentség! A sorsolás szeszélyéből a magyar együttes a legkedvezőbb helyzetbe jutott. Véletlen körülmények valósággal tálcán kínálták a végső siker lehetőségét és ha a magyar együttes mégsem tudott a döntőben győzni, ez csakis és egyedül annak tulajdonítható, hogy ellenfele jobb volt. A magyar válogatottnak sikerült feltörnie az élre, az olaszok pedig, akik 1934-ben világbajnokságot, két év múlva olimpiai bajnokságot, két ízben Európa Kupát nyertek, megvédték elsőségüket mert mind egyéni, mind összteljesítményük jobb volt mint a magyaroké. A magyar csapat játéka ernyedtnek, korszerűtlenül lassúnak, fontoskodónak tűnt az olaszok villámgyors mozgása, kiforrott labdakezelése, elsőrendű technikája és taktikai fölénye mellett.
Erős iramban kezdődött a játék, de már az első percekben kiderült, hogy a magyar csapatból hiányzik a meg-szokott összhang. A fedezetsor csetlett-botlott, a közvetlen védelem megzavarodott, az olaszok pedig pillanatok alatt tudtak átváltani a védekezésből a támadásba és gyorsaságukkal, fölényesen biztos labdakezelésükkel egyre veszélyesebb helyzeteket teremtettek a magyar kapu előtt. A 6. percben Serantoni elfutott Polgár mellett, a labda Meazzától Colaussi elé jutott, aki a balsarokba rúgta a vezető gólt (1:0).
Két perc múlva Zsengellér—Sárosi- összjáték után Titkoshoz került a labda, aki kiegyenlített (1:1). Az iram egyre fokozódott, a magyar támadásokat az olasz védelem valósággal szétszórta és a 16. percben szép összjáték után Piola újból megszerezte az olaszoknak a vezetést (2:1). Az olaszok adogatásába a magyar védelem nem is tudott beleavatkozni. Zsengellér és Vincze egymásután jutottak jó helyzetbe, de a góllövés alkalmából vagy lekéstek, vagy a kapu mellé rúgták a labdát. Magyar támadás után a labda Colaussi elé került, aki lefutott és hat méterről berúgta az újabb olasz gólt (3:1).
A játékidő második felében a magyar csapat erősítette az iramot és formás támadásokat vezetett, a közönség nagy része is, Párizsban először, ütemesen biztatta „Hongrie"-kiáltásokkal Sárosiékat és a 24. percben Sárosi fejese az olasz hálóba hullott (3:2). Az egyenlítés lehetőségének lélektanilag kedvező perceit a magyar csapat képtelen volt kihasználni, mert nem tudott erősíteni. Hiába zúgott az aréna a közönség biztatásától, hiszen a franciák szívesebben látták volna a magyarok győzelmét, mint a saját csapatukat a küzdelemből kiverő olaszokét. A tízperces meddő magyar támadássorozat után újból az olaszok kerültek frontba, Piola kicselezte a magyar védelmet és közelről leadott lapos lövése a hálóba jutott (4:2). Ez maradt a végeredmény.
Bordeauxban a brazilok 4:2 arányban győztek a svédek ellen, úgyhogy az 1938. évi labdarúgó világbajnoki torna eredménye a következő: 1. Olaszország. 2. Magyarország. 3. Brazília. 4. Svédország.
Népszava 1938. június 21.
