ámokfutó;Graz;

- Ámokfutó gázolt Graz belvárosában

Gyalogosok közé hajtott egy ámokfutó Graz belvárosában. A Kleine Zeitung tudósítása szerint három ember meghalt, 34-en megsebesültek, ebből 10-en súlyosan, egy ember életéért küzdenek az orvosok.

Az egyik halott egy 7 éves, kerékpárral közlekedő kisgyerek, akit hiába próbáltak újraéleszteni a helyszínen- írta az Index. A másik egy motorral közlekedő nő, a harmadik pedig egy férfi. A helyszínre hatvan mentőautó érkezett. Az osztrák autóklub négy helikoptert küldött Grazba, hogy a sérülteket mielőbb kórházba szállíthassák.

Szemtanúk szerint a férfi legalább 100-150 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott a Kaiser Josef tértől a Herrengassén keresztül. Többször felugratott a járdára, nekiment a kávézók teraszán lévő asztaloknak, járókelőket gázolt el, míg végül egy üzletnek ütközött. A Der Standard azt írja, a terepjáró sofőrje először a Kaiser Josef téren ütött el egy biciklist, majd az Opera kávézója környékén támadt gyalogosokra, mielőtt végigszáguldott a Hamerlinggassén és a Herrengassén.

Egy szemtanú az osztrák közszolgálati médiának (ORF) azt mondta, a sofőr néhány gyalogost úgy ütött el, hogy azok nekicsapódtak a szélvédőnek, átrepültek a járművön, majd a hátsó részén értek földet. Egy másik szemtanú azt mondta, először azt hitte, lövöldöznek, mert az autó több karosszéket is magával sodort, és ez hatalmas csattanásokkal járt. Az ORF szerint az ámokfutó válogatás nélkül hajtott neki járókelőknek. Az utcákon pánik tört ki, az emberek az épületekbe menekültek.

A beszámolók szerint, miután az elkövető kiszállt a zöld dzsipjéből, késsel támadt a járókelőkre, és többeket megsebesített. Ezt a grazi rendőrfőnök, Kurt Kemeter is megerősítette a Kleinen Zeitungnak. A rendőrök a férfit később elfogták. Beszámolók szerint az elkövető egy 26 éves, bosnyák származású osztrák férfi. Az osztrák rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt, az elkövető családi és mentális problémákkal küzd.

forrás: Index

Nem védekezhet szabadlábon Dylann Roof, akit azzal gyanúsítnak, hogy a dél-karolinai Charlestonban kilenc embert lőtt agyon - jelentette ki pénteken az ügyben megtartott meghallgatáson James Gosnell bíró. A bíró a tárgyaláson ettől függetlenül egymillió dolláros óvadékot szabott ki a gyanúsítottra, mivel Dylann Roof ellen lőfegyver birtoklása miatt is indítottak eljárást.