Szerbia;Brüsszel;gázvezeték;Belgrád;

- Képmutatással vádolják Brüsszelt

Képmutatónak nevezte az európai uniós vezetőket Ivica Dacic szerb külügyminiszter, mert értesülései szerint Brüsszel azt javasolta Moszkvának, Szerbia megkerülésével építsen ki egy Nyugat-Európába irányuló gázvezetéket.

"Ilyen képmutatást nem vártam volna a brüsszeli vezetőktől, hiszen éppen ők voltak azok, akik mindent megtettek a Déli Áramlat gázvezeték projektjének csődjéért" - hangsúlyozta szerb újságíróknak a külügyi tárca vezetője a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon. 

A belgrádi sajtó pénteki beszámolója szerint Ivica Dacic hozzátette: ha igaz, hogy az EU azt javasolta Oroszországnak, hogy építse meg a Keleti Gyűrű nevű vezetéket, amely Szerbia kihagyásával Bulgárián, Románián, Magyarországon és Szlovákián keresztül szállítaná az orosz gázt Nyugat-Európába, akkor "komoly megbeszéléseket kell folytatni az Európai Bizottsággal a Szerbiához és a szerbiai érdekekhez való viszonyukról". 

Megfogalmazása szerint úgy tűnik, hogy amikor az orosz gáz Szerbiába jutna, "akkor az politikai problémát jelent, de ha Nyugat- és Észak-Európa felé kell mennie, akkor az gazdasági kérdés, aminek semmi köze a politikához". A szerb külügyminiszter elmondta, hogy a tervről az Alekszandr Novak orosz energetikai miniszterrel és Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával való találkozón hallott először. 

Ivica Dacic elmondta, hogy orosz partnerei közölték vele: júliusban megkezdik Törökország felé a gázvezetékek lefektetését. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy valós esély van arra, hogy megépüljön a Török Áramlat nevű gázvezeték, amely Törökországon, Görögországon, Macedónián, Szerbián, Magyarországon és Ausztrián keresztül haladna át. A Török Áramlat gázvezetéken át Oroszország a tervek szerint 2016 végétől évente 63 milliárd köbméter földgázt juttatna Törökországba a Fekete-tengeren keresztül.

Az eurózóna állam- illetve kormányfőinek hétfő estére összehívott rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően újra összeül a közös pénzt használó országok pénzügyminisztereinek tanácskozása, az eurócsoport - közölte pénteken Luxembourgban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása előtt Michel Sapin francia tárcavezető.