Moldova;

- Moldova elveszítheti a Nyugat támogatását

Megszakította a tárgyalásokat Chisinauval a nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank sem hajlandó a továbbiakban szóba állni a korrupciós botrányokba bonyolódó moldovai vezetéssel. 

Moldova Köztársaság tavaly írt alá társulási- és szabadkereskedelmi egyezményt az Európai Unióval, Chisinaut a térség éltanulójának tekintette Brüsszel és Washington egyaránt. Ám a februárban létrejött kormánynak máris le kellett mondani, miután kiderült, hogy a miniszterelnök hamisította érettségi diplomáját és kirobbant az évszázad „sikkasztási botránya is”, amely során kiderült, hogy még az előző vezetés idején nyom nélkül eltűnt három moldovai bankból mintegy egymilliárd dollár, az ország GDP-jének 15 százaléka. A helyzetet súlyosbítja, hogy a sikkasztási ügybe az eddig fedhetetlennek tartott Iurie Leanca volt miniszterelnök is belekeveredett.

A diplomahamisító miniszterelnök lemondásával politikai válság kezdődött, egyelőre nincs új jelölt a posztra, az sem látszik még, milyen koalíció fogja majd irányítani a volt szovjet tagköztársaságot.

Amennyiben új választást kell kiírni, azt az Európa-barát pártok vélhetően elveszítik, hiszen már a hétvégi helyhatósági választáson is a Moszkva-barát pártok térnyerése igazolódott.

Elemezők szerint a fokozódó társadalmi elégedetlenség életbe léptetheti a kijevi forgatókönyvet és Majdant eredményezhet Chisinauban is. 

Julie Hamp, a Toyota Motor Corp PR főnöke, egy amerikai, és a cég első női vezetőségi tagja jelenleg őrizetben van, mivel nyugtatót adott fel postán.