MSZP;Fidesz;bevándorlás;székház;szerb-magyar határ;határzár;

Forrás: Facebook / Egymillióan a magyar sajtószabadságért

- Lezárták a Fidesz székházát - Tiltakozik az ellenzék a határzár ellen

Ideiglenesen kerítéssel zárta le a Fidesz budapesti Lendvay utcai székházát az MSZP több fővárosi politikusa csütörtökön, azt üzenve ezzel, hogy a gyűlöletkampányt folytató politikusoknak "rács mögött" lenne a helyük. A többi ellenzéki párt is élesen ellenezte a határzárt, amit tegnap Szijjártó Péter jelentett be. A kabinet arra utasította ugyanis Pintér Sándor belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar-szerb határ lezárását, ami azt jelenti, hogy 175 kilométer hosszan négy méter magas kerítést húznak fel a menekültek feltartóztatására. A DK azt kérdezi Orbántól, ki fogja megvalósítani az állítólag 22 milliárdos beruházást. A PM szintén kerítésdrótot húzott ki körbe a Kossuth téren és mögé ültek.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke, az akciójuk alatt tartott sajtótájékoztatón fogalmazott így, kiemelve, hogy a vesztébe rohan az az ország, amely falat húz határainál és ezzel "gettóba zárja magát". Magyarország Szent István óta arra törekszik, hogy a szabadság és a nyitottság határozza meg a világát, és ebben példát kell mutatnia más országoknak is - fejtette ki az ellenzéki képviselő, hozzátéve, a bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált, az igazi gondot ugyanis a magyarok kivándorlása jelenti. A szocialista politikusok a sajtótájékoztató végén elvitték a magukkal hozott drótkerítést, annak egy kis darabját azonban Kunhalmi Ágnes a Fidesz székházának kerítésére erősítette.

DK: Mészáros vagy Garancsi építi a vasfüggönyt?

Szijjártó magyarázkodik

A külügyminiszter szerint Magyarországra nehezedik a legsúlyosabb és legjelentősebb nyomás menekültügyben, az adatok szerint több bevándorlót regisztrálnak nálunk, mint Olaszországban vagy Görögországban. A miniszter szerint ebben a helyzetben evidens, hogy a kormány lépéseket tesz Magyarország, a magyar emberek megvédésére a bevándorlási nyomástól, ezért döntöttek a biztonsági kerítés felállításának előkészítéséről. 

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, mert a párt tudni szeretné, hogy ki építheti fel a szerb-magyar határon azt a kerítést, amely lapinformációk szerint 22 milliárd forintba kerül majd - közölte a DK szóvivője csütörtökön. Gréczy Zsolt azt mondta, a Fidesz évek óta az "oligarchái pénzelésének szolgálatába állította" a politikát, ezért a DK szerint az is lehetséges, hogy Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa vagy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester fogja felhúzni a "vasfüggönyt" a magyar-szerb határra.

PM: felesleges a 22 milliárdos kerítés

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint a kormány 22 milliárd forintért egy olyan kerítést akar húzni a magyar-szerb határon, ami csak a gyűlöletkeltést szolgálja. A ZöldFront Ifjúsági Mozgalom társelnöke arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fejezze be a "gyűlöletkeltést" és térjen vissza az "ész és a józanság útjára". Szavai szerint nem ér meg még egy ciklust, hogy "évtizedekig tartó sebeket okozz a magyarok lelkén".

A sajtótájékoztató előtt a PM és a ZöldFront Ifjúsági Mozgalom közel tucatnyi aktivistája kerítésdrótot húzott ki körbe a Kossuth téren és mögé ültek. A drótra többek között "A menekültek 90% nem Európában van.", "Mi lett volna, ha '56-ban az osztrákok is kerítést húznak?" feliratokat és egy Ferenc pápától származó idézetet ragasztottak.

Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője lapunknak elmondta, az UNHCR ellenez minden a magyar kormány által tervezetthez hasonló kerítés, illetve fal felépítését. Utalt arra, az, hogy valaki menedékjogot kér, alapvető emberi jog, benne foglaltatik nemcsak az UNHCR 1951-es menekültek jogállásáról szóló egyezményben, hanem az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, sőt, a magyarországi Alaptörvényben is, amelynek 14. cikkelye szól erről. A szóvivő kiemelte, az UNHCR amiatt aggódik, hogy a fal felépítésével megakadályozzák, hogy a menekültek gyakorolhassák ezt a jogukat. 

Lapunk kérdésére a szlovák nagykövetség a falépítéssel kapcsolatban ezt válaszolta: „Egyrészt tiszteljük az országok azon jogát, hogy intézkedéseket hozzanak határaik hatékony védelmének az érdekében (kiváltképpen ha a Schengen külső határáról van szó). Másrészt a Nyugat-Balkán országainak barátjaként hangsúlyozzuk, hogy ezen államoknak világos európai perspektívájuk van és támogatjuk az EU-ba történő integrációjukat. Ezért nem szeretnénk, hogy ez az intézkedés olyan politikai jelzésként lenne értelmezve, hogy az EU korlátot állít a térség országai ellen.”

Brüsszel sem lelkes a határzártól
A határok őrizete tagállami felelősség, és a tagállamoknak kell eldönteniük, hogy ehhez milyen intézkedéseket tartanak szükségesnek, de a nemzetközi jogot, így az érkezők emberi jogait is tiszteletben kell tartani - hangsúlyozta az Európai Bizottság illetékes szóvivője arra a szerdai bejelentésre reagálva, hogy Magyarország kerítést épít a magyar-szerb határon.
Natasha Bertaud, a migrációs ügyekért felelős szóvivő emellett annyit mondott, hogy a bizottság nem a kerítések alkalmazását tartja a legjobb megoldásnak, inkább más intézkedéseket javasol.

 

Már mérik a kerítés helyét Röszkénél

Elkezdték a geodéziai méréseket a magyar-szerb zöldhatáron, a röszkei Szántó Kovács János utca végében felállított mérőállomásról a lehető legpontosabban határozzák meg a határjeleket, valamint azt, hogy a határkövek a helyükön vannak-e. A mérések alapján jelölik ki a kerítések nyomvonalát. 

Korábban írtuk: Vasfüggönnyel záratja le Magyarország déli határát a kormány. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a kabinet ülését megszakítva bejelentette, arra utasították Pintér Sándor belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar-szerb határ lezárását. Ezek szerint 175 kilométeres szakaszon négy méter magas kerítést húznak fel. A belügyminiszternek jövő szerdáig kell elvégeznie a határ fizikai lezárásával kapcsolatos előkészítési munkákat, amelyekről aznap kell tájékoztatást adnia a kormánynak.

Külföldi sajtó: sokkoló a döntés
La Repubblica olasz balközép napilap Magyarország, új fal Európa szívében címmel számolt be a magyar kormány bejelentéséről. A Corriere della Sera szintén a címoldalán közölte, hogy új fal épül Európában. 
Az újság sokkolónak nevezte a döntést azt hangsúlyozva, hogy a budapesti bejelentéssel egy időben Ferenc pápa elítélte azokat, akik bezárják a kaput a segítséget kérők előtt.  A római Il Messaggero megjegyzi, hogy Orbán Viktor 26 évvel a soproni páneurópai piknik után emel falat. Az újság szerint az EU-nak nem lesz semmilyen ellenvetése, ahogyan az Európában emelt többi kerítéssel szemben sem volt. A nápolyi Il Mattinónak adott interjúban Bruck Edith Olaszországban élő magyar írónő rasszistának nevezi a magyar népet hangsúlyozva, hogy amikor "fal emelkedik, az mindenki közös vereségét jelenti".

Beindult a mémgyár a határzárról

Forrás: Facebook / Egymillióan a magyar sajtószabadságért

Forrás: Facebook / Egymillióan a magyar sajtószabadságért

Megihlette a mémgyártókat a tegnapi határzár híre, a netes közvéleményt is meglephette ugyanis, hogy 175 kilométer hosszú, négy méter magas kerítéssel  tartóztatnák fel a menekülteket. A mémnek bár az lenne a célja, hogy megnevettessenek, a határzárról készült alkotások valahogy már nem képesek mosolyt csalni az arcunkra.

Forrás: Facebook / Egymillióan a magyar sajtószabadságért

Forrás: Facebook / Egymillióan a magyar sajtószabadságért

A többi alkotásért kattintson ide!



A legkisebb minimálbér húszszorosában állapítaná meg az állami fizetéseket az LMP, a párt ezért törvényjavaslatot nyújtott be - nyilatkozta Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő csütörtökön.