Minden évben egyre többen fordulnak a betegjogi képviselőkhöz, 2014-ben majdnem negyedével nőtt a bejelentések száma az előző évihez képest. Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) jogvédelemmel foglalkozó munkatársai több mint 12 ezer észrevételt rögzítettek és tapasztalataik szerint nőtt az elfogadottságuk az egészségügyi intézményeken belül is. A civilek még nem éreznek jelentős szemléletbeli áttörést az ágazatban dolgozók körében. Bence Rita, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) betegjogi programvezetője szerint 25 éve várják a hozzáállás átalakulását, hogy a beteg aktív közreműködője, alanya a gyógyítási folyamatnak, nem pedig elszenvedője, tárgya annak, de az orvosok szemlélete csak lassan változik. Ehhez az országos betegjogi hálózat egységes elvek mentén történő működése jelentős segítséget nyújt, hiszen ma már pontosan követhető, hogy hol milyen típusú bejelentések, panaszok szaporodnak el egy időszakban, tehát célzottan lehet lépni a jobbítás érdekében – nyilatkozta néhány hónapja az MTI-nek Novák Krisztina, a központ főigazgatója.
Kórházi osztályokon, szakrendelőkben és a háziorvosnál mindenki olvashatja a hirdetőtáblákon a betegjogi képviselők elérhetőségeit és az intézményben tartott fogadóóráik időpontjait. A lehetőségek közül tavaly legtöbben telefonon jelentkeztek, a rögzített esetek felében így kértek segítséget, de majdnem 30 százalékban személyesen mentek el a fogadóórákra. Elsősorban a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban terjed az e-mail, amivel a betegek és a hozzátartozók is egyre többször élnek, ha gyors segítségre van szükségük. Több mint hétezer esetben maga a páciens kereste a betegjogi képviselőt, de a rokonok, sőt maguk az ágazat dolgozói is gyakran fordulnak hozzájuk tanácsért.
Az OBDK adatai szerint a legtöbb panasz változatlanul a kórházi ellátással kapcsolatban érkezik hozzájuk, kevesebb kritika éri a járóbeteg szakellátást és alig keresik a betegjogi képviselőket az alapellátásban tapasztalt visszásságok miatt. Ugyanakkor nem ritka, hogy az ellátórendszer más területeit, főként a mentést és betegszállítást éri kritika, de tavaly érkezett bejelentés a gyógyfürdőkkel, a leszázalékolás körüli nehézségekkel, vagy a gyógyászati segédeszköz ellátással kapcsolatban is.
A betegjogok védelme persze türelemjáték, legalábbis abban az értelemben mindenképpen, hogy ugyanazt a hibát az egészségügyben dolgozók egymástól függetlenül sokszor és sok helyen képesek elkövetni. Amikor például azt kérdeztük Bence Ritától, a TASZ programvezetőjétől, hogy az utóbbi napokban mi volt a legdurvább panasz, amivel találkozott, akkor kiemelte egy kerekesszékhez kötött vidéki asszony esetét, akinek előjegyzett időpontja volt a megyeszékhely kórházában egy vizsgálatra, de a betegszállító későn ment érte, a vizsgálatról lemaradt, ráadásul nem vitték vele a tolókocsiját, így hosszú órákat volt kénytelen mozdulatlanul ülve várni a kihalt folyosón, míg az esti szállítási körben hazavitték. Az eset sajnos olyan tipikus, hogy korábban a betegjogi képviselők kezdeményezésére az OBDK már jogszabálymódosítást is kiharcolt a kérdésben. Azóta a betegszállítóknak elvben kötelességük a beteggel együtt vinni az összecsukható kerekes széket. A gyakorlat azonban nem sokat változott.
A betegjogi képviselők nagyon sokszor csak felvilágosítást adnak az érdeklődőknek, de akkor is segítik a hozzájuk fordulókat, ha panaszuk vagy észrevételük van egy intézmény munkájával kapcsolatban. A panaszok negyede arról szól, hogy a beteg vagy hozzátartozója nem tartotta megfelelőnek az ellátást, de sokan kifogásolják, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást, vagy dokumentumokat a vizsgálatokkal, kezelésekkel kapcsolatban, illetve elfogadhatatlannak tartják az orvosok vagy ápolók hangnemét. Gyakori felvetés az is, hogy elfogadhatatlan a beteg emberek várakoztatása, pláne, ha előjegyzésük volt adott időpontra. A megsértett betegjogok oldaláról nézve a központ adatai azt mutatják, hogy leggyakrabban a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való joga sérül a pácienseknek, de nem tisztelik kellő mértékben az ágazatban dolgozók a betegek emberi méltósághoz való jogát és a tájékoztatáshoz való jogot sem. Ráadásul ez a három joga többnyire egyszerre sérül a panaszosnak. A TASZ kérésére az országos tisztifőorvos már adott ki utasítást, amiben az orvosi titoktartás betartására figyelmeztette a kollégákat, mert előfordult, hogy a droghasználat következtében kórházba került fiatal és családja azzal szembesült, hogy az orvos az ő tudtuk nélkül tájékoztatta a rendőrséget az esetről.
Gyakori az is, hogy az egészségügyi intézmények bekérik a korábbi leleteket, majd azok a kórházi tartózkodás végére eltűnnek, ismételt beszerzésük pedig sok időt és pénzt követel a családtól. Az OBDK javaslatára az orvosi dokumentációt az érintettek már nemcsak másolatban kérhetik, hanem le is fényképezhetik, hogy elektronikusan megőrizhessék. Bence Rita ehhez azt is hozzátette, hogy a TASZ tapasztalatai szerint a dokumentumok feltűnően gyakran tűnnek el olyan esetekben, amikor a kórház ellen bizonyítékként szolgálhatnának, ha a beteg elégedetlen volt az orvosi ellátással.
A betegjogi képviselők működése és jelentéseik dokumentálása ma már egységes. Nem így a kórházak működése, ahol a civil érdekvédők egymástól alapvetően eltérő házirendekkel találkoztak. Bence Rita emlékeztet, hogy az egészségügyi törvény szerint például a szülő joga eldönteni, hogy beviszi-e gyermekét egy kórházban fekvő rokonhoz vagy sem, az intézmények ezt össze-vissza korlátozzák, ahogy nincs egységes látogatási idő sem két szomszédos intézményben.
A TASZ munkatársa arra is emlékeztet, hogy tapasztalataik szerint a betegek nagy része változatlanul nincs tisztában adatai védelmével. A jogvédő szervezet évek óta próbálja elérni, hogy a páciensek egészségügyi adataihoz csak akkor férhessenek hozzá az orvosok, gyógyszerészek, ha arra az illető felhatalmazást ad, szemben a mai gyakorlattal, amikor minden elérhető az egészségügyben dolgozóknak, ha a beteg nem tiltotta meg határozottan a hozzáférést. Egy ezzel kapcsolatos beadványról több mint másfél éve nem hozott döntést az Alkotmánybíróság, pedig az iránymutató lehetne a kérdés kezelésével kapcsolatban. A vitának különös aktualitást adhat, hogy jövőre működni kezdenek az új egészségügyi informatikai rendszerek, amelyek attól kezdve minden vizsgálat vagy beavatkozás adatait rögzítik és visszakereshetővé teszik.
Bence Rita legutóbbi vizsgálatukra utalva azt hangsúlyozza, hogy amikor az egészségügyben dolgozók a rossz körülményekre vagy a szakemberhiányra hivatkozva hárítják el a hozzáállásukat kifogásoló panaszokat, nem mindig van igazuk. A Társaság a Szabadságjogokért „Gyerekkel vagyok” kampánya keretében azt vizsgálta, biztosítják-e az intézmények, hogy a beteg gyermekkel legalább egyik szülője bent tartózkodhasson a kórházi ellátás ideje alatt. A földön fekvő anyukák képe bejárta a hazai sajtót, de a felmérés legfontosabb tanulsága az volt, hogy ahol akarták, ott kis pénzből is megtalálták a megoldást az emberhez méltó elhelyezésre, ahol pedig nem figyeltek erre, ott jobb anyagi háttér mellett is méltatlan helyzetbe hozták a szülőket.
Az OBDK betegjogi képviselői többször javasoltak jogszabályi változtatást a hozzájuk érkezett panaszok alapján, de hivatalból is indíthatnak eljárást, ha súlyos vagy a páciensek nagyobb csoportját érintő jogsértés, mulasztás jut a tudomásukra. Azt mondják, egyre gyakrabban nemcsak meghallgatják őket a kórházigazgatók, hanem támaszkodnak is a tudásukra, hogy jobb kapcsolat jöhessen létre a betegekkel. Persze a közvetítő munka nem mindig vezet eredményre, marad feladat a peres ügyeket ellátó ügyvédeknek is.