Parlament;bevándorlás;menekültek;menedékjog;

Demeter Márta és Gőgös Zoltán szocialista képviselők távoznak az MSZP-frakció tagjainak "Szegénység", "Kivándorlás", "Korrupció"

- Parázs vita a Házban - Kivonult az MSZP

A KDNP és a Jobbik támogatta a menedékjogi szabályok Fidesz által kezdeményezett módosítását az Országgyűlésben, az LMP számára azonban elfogadhatatlan az előterjesztés. Az MSZP szerint a törvénymódosítás csak "az elmúlt hónapok ócska propagandájának" a része, s jelezvén, hogy nem támogatják az előterjesztést, kivonultak a teremből. A DK azt mondta, hogy az Orbán-kormány "csúcsra járatja az idegengyűlöletet", és vasfüggönyt húz az országra. Az Együtt szerint a javaslat "cinikus és teljes mértékben irreális". Frissítés: Szijjártó bejelentette, hogy elrendelték a déli határzárt

Harangozó Tamás, az MSZP vezérszónoka azt mondta, a Fidesz kezdeményezte törvénymódosítás nem fog megoldani semmit, az csak "az elmúlt hónapok ócska propagandájának" a része. A szocialista politikus úgy látja, a magyar kormány nem is akarja kezelni a menekülthullámot. Szerinte Rogán Antal nem mondott igazat, amikor arról beszélt, hogy nincsenek meg a kormány eszközei, ugyanis - fejtette ki - a ma hatályos szabályok is előírják: a papírok nélkül érkezőket a menekültügyi eljárás lefolytatásáig őrizetbe kell venni.

Harangozó Tamás. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Harangozó Tamás. MTI Fotó: Bruzák Noémi

DK: Vasfüggönyt húz az Orbán-kormány

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az Orbán-kormány "csúcsra járatja az idegengyűlöletet", le akarják zárni a déli határokat és vasfüggönyt húznak az országra - mondta a párt szóvivője.  Gréczy Zsolt arról beszélt, hogy az emberek félelmére apelláló kampány tele van hazugságokkal, mert hazugság, hogy a menekültek özönlenének Magyarországra, hogy a szállásuk, élelmezésük és orvosi ellátásuk költségeit az adófizetők állják. Hangsúlyozta, hogy az EU már 3,5 milliárd forintot utalt át erre a célra, miközben Magyarország saját büdzséjéből kevesebbet költ a problémára, mint a készülő felcsúti kisvasútra.

A Demokratikus Koalíció azt kérdezi Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminisztertől, mennyibe kerül a "szögesdrót felhúzása", a határon "állomásozó erők" szállása, élelmezése, felfegyverzése - sorolta. Arra is kíváncsi volt, hogy vezetnek-e áramot a drótokba, a határon dolgozók kapnak-e lőparancsot, illetve tervezik-e a határzár későbbi kibővítését Románia és Ukrajna irányába is.

Együtt: cinikus és irreális javaslat

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint egyetlen európai ország, így Magyarország sem tud egyedül megbirkózni a várható menekültáradattal, ebben az ügyben az Európai Uniónak közös megoldást kell kitalálnia - ezt Szelényi Zsuzsanna mondta. A politikus kijelentette, hogy az oltalomra szoruló menekülőket minden országnak be kell fogadnia, éppen ezért szerdán tárgyalt javaslat "cinikus és teljes mértékben irreális". Az ügyben az EU-nak anyagi és technikai segítséget kell nyújtania a köztes országoknak, fel kell vennie a küzdelmet az embercsempészekkel és fel kell készülnie, hogy több menekültet fogadjon be - szögezte le.

Rogán sürgősen lépne

KDNP: miért ne szigorítsunk?
Ha Németország, Franciaország szigorít a bevándorlási szabályokon, Magyarország miért ne tenné ezt? - tette fel a kérdést Firtl Mátyás. A javaslat alkalmas a menekültáradat megállítására - értékelte.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: az elmúlt napokban új helyzet állt be Európában, több ország ugyanis gyakorlatilag felmondta a schengeni szerződést, elkezdődött a belső határok lezárása az Európai Unióban. Jelzések érkeztek arról is - folytatta -, hogy Németország és Ausztria visszatoloncolja Magyarországra a hozzájuk innen érkező bevándorlókat.Ha Nyugat-Európa lezárja a határait, a bevándorlók Magyarországon rekednek - mondta a fideszes politikus. Rogán Antal közölte: ha az EU lezárja a belső határait, Magyarország is lezárja déli, külső határát. A fizikai határzár a legutolsó lépés lenne, de ez sem idegen az EU-tól - mutatott rá, utalva a bolgár-török határon lévő kerítésre.

Kósa és Rogán az ülésen. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kósa és Rogán az ülésen. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Nem a határzár a megoldás

A független Szelényi Zsuzsanna szerint a kormánynak nem az a feladata, hogy határzárral oldja meg a menekültügyi válságot, hanem európai uniós országként az EU-s tagállamokkal közös megoldást kell kidolgoznia. A menekülőket meg kell menteni - hangsúlyozta az Együtt politikusa. A Fidesz törvényjavaslatát cinikusnak nevezte, mert az szerinte olyat ígér, amit nem tud betartani, csak előkészíti a terepet a kitoloncolásra.

 LMP: elfogadhatatlan a javaslat

Kósa még egyet rúg a bevándorlókba

Magyarország nem lehet befogadója a világ összes illegális bevándorlójának - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke.  "Ezt az áradatot le kell fékezni, különben nagyon komoly problémánk lesz" - mondta. "Óriási a nyomás, ötmillióan vannak úton Európába illegálisan, ezeknek töredéke politikai menekült, akit be kell engedni" - fogalmazott a politikus.

Schiffer András (LMP) vitatta azt, hogy a bevándorlás kérdésében a tagállamoknak önállóan kellene eljárniuk. Mint mondta, amennyiben nincsen szoros együttműködés, a periférián lévő országok, köztük Magyarország lehet a vesztes. Hozzátette: az európai országoknak külön-külön nincs meg az erőforrásuk a hatékony fellépésre a bevándorlás területén. Bírálta Magyarország kurdisztáni szerepvállalását, mert szerinte az nem működik, hogy belföldön uszít a kormány és közben meg bevállal egy biztonsági kockázatot jelentő missziót.

A frakcióvezető közölte, az LMP számára a törvényjavaslat elfogadhatatlan azért is, mert szakít a menedékjog egyedi jellegével. A menedékjognak az a lényege, hogy mérlegelési lehetőséget hagy - mutatott rá. Az ellenzéki politikus szerint ma Magyarországon a számok alapján a kivándorlás nagyobb probléma, mint a bevándorlás. Az LMP-s képviselő a be- és a kivándorlás gyökerét is ugyanabban látta: a globális egyensúlytalanságokban, amely ellen szerinte Magyarország is tehetne.

Rosszindulatú, ostoba és felesleges a javaslat

Szabó Tímea (független) arra kérte a kormánypártokat, hogy a hagyományosan gyűlöletkeltő és a valótlanságokra épülő politikájukat hagyják abba. A törvényjavaslat nem orvosolja a problémákat, az rosszindulatú, ostoba és felesleges is. Rámutatott, hogy nemzetközi egyezmények és uniós szabályok miatt teljesen mindegy, hogy lezárják-e a határokat, egy előzetes vizsgálatot akkor is le kell folytatni, hogy befogadható-e egy menekültjogi kérelem, így nem tehermentesítik a hatóságot. Azon véleményének is hangot adott, hogy Szerbia nem biztonságos harmadik ország. Szerinte a megoldás a nemzetközi és a magyar jogszabályok betartása, és azon az országok segítése, ahol a probléma fakad.

Propaganda-kampány a menekültügyből

Szél Bernadett, az LMP képviselője azt mondta: a menekültprobléma valós kezelésével alig-alig foglalkozik a kormány, a problémát "a lehető legostobábban" próbálja kezelni, "pártpropaganda-kampányt" épít rá vélt belpolitikai előnyökért. Európai szintű megoldás kell a menekültkérdésre, célzott, kétoldalú együttműködésekre van szükség - foglalt állást a politikus, aki felszólalásában kritizálta a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció szerinte erkölcstelen plakátkampányát.

Rontaná imidzsünket a kirekesztés

A független Fodor Gábor leszögezte: Magyarország nem bevándorlási cél-, hanem tranzitország. A Liberálisok elnöke szerint Magyarországnak bölcsen kell hozzáállnia ehhez a kérdéshez, és nem teheti meg, hogy az európai főárammal szemben egy kirekesztő álláspontot foglaljon el. Ezzel megint "az eleve rossz nemzetközi megítélésünket rontanánk" - mondta.

Csak akkor támogatja az MSZP a bújtatott pártfinanszírozásról szóló határozati javaslatot, ha beleveszik a párt módosító javaslatát arról, hogy vizsgálják meg: a Fidesz körüli gazdasági érdekkörök támogatták-e a pártot - mondta Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.