bevándorlás;Harrach Péter;

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

- Akarja hallani Harrach aranyköpését a bevándorlásról?

Harrach Péter szerint Európa rövidesen nem lesz Európa, ha a távoli országokból érkezők bevándorlása folytatódik. A KDNP-s politikus kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában bírálta az unió bevándorlással kapcsolatos politikáját.

Harrach Péter arról beszélt, hogy a távoli kultúrák nem képesek integrálódni Európában, a multikulturális társadalom pedig megbukott. Azt mondta, nem érti az "ultraliberális döntéshozókat", azokat, akik a korlátlan bevándorlás hívei.

A KDNP-s képviselő szerint a jelenlegi súlyos helyzetben két fontos alapelvnek együtt kell érvényt szerezni. Egyrészt ki kell mondani, hogy - az európai kultúráért és a magyar emberekért felelősséget érezve - nem engedhető meg, hogy tömegek vándoroljanak be Magyarországra és Európába. Másrészt legalább ilyen hangsúllyal ki kell mondani azt is, hogy "a segítségre szoruló emberen segítenünk kell". Az üldözöttek és a gazdasági bevándorlók között azonban különbséget kell tenni.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bevándorlók között "bűnözők és terroristák lapulnak meg", akik veszélyeztetik az emberek életét és biztonságát. A KDNP szerint a hosszú távú megoldás az - mondta -, ha a szülőföldön maradáshoz megadnak minden segítséget. Harrach Péter szerint az unió vezetéséről nem lehet elmondani, hogy hatékony lenne. Úgy fogalmazott, "erős kifejezés, ha azt mondom, hogy az unió impotens, de lényegében erről van szó". Szerinte a menekültügyben határozott lépésekre van szükség, és ezt szorgalmazza Magyarország is. Azt mondta, a helyzet menekültügyben súlyos, ezért reméli, hogy rövidesen megváltoztatják az uniós szabályozást.

Kockázatos a bevándorlás

Egyre növekvő veszélyekkel szembesülnek azok a menekültek, akik a Balkánon és Szerbián át igyekeznek bejutni az Európai Unióba (EU), figyelmeztet az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága (UNHCR) a Vajdaság Ma honlapja szerint. 

Az elmúlt két évben mind népszerűbbé válik a Görögországból Macedónián és Szerbián át vezető út, ezt ugyanis a menekültek veszélytelenebbnek látják, mint az Észak-Afrikából Olaszországba vezető hajóutat. A főbizottság viszont arra mutat rá, hogy egyre több menekült szembesül az erőszak, a visszaélés vagy a balesetek növekvő kockázatával a szárazföldi úton.

 

Az MSZP szerint valamennyi uniós tagállamnak részt kell vállalnia a bevándorlás problémájának megoldásában, az ország nagyságának, népességszámának és gazdasági teljesítőképességének arányában - közölte Bárány Balázs, a párt elnökségének tagja az M1 aktuális csatornán kedden, aki szerint nem lehet azt mondani a bevándorlásra, hogy "takarodjatok innen".