rendőrség;nyaralás;

FOTÓ: Thinkstock

- Ezért ne ossza meg a Facebookon, ha nyaralni megy

A strandolással, a nyílt vizekkel és a bányatavakkal kapcsolatos veszélyekre hívta fel a figyelmet, valamint vagyonvédelmi, bűnmegelőzési tanácsokat adott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság budakalászi sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Beluzsárné Belicza Andrea, a főkapitányság szóvivője az Omszki-tó mellett tartott eseményen kiemelte, hogy fontos a szülők és a gyerekek figyelmét is felhívni a szünidő veszélyeire. Kifejtette: pénteken véget ér a tanév, megkezdődnek a nyári táborok, fontos, hogy a gyerekek csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire szükségük van a táborozás alatt, és nem biztos, hogy különböző technikai eszközökkel, okostelefonokkal, táblagépekkel kell elengedni őket.

Fontosnak nevezte, hogy a hosszabb nyaralásra indulók gondoskodjanak ingatlanjuk biztonságáról. Egyrészt ne jelezzék a közösségi oldalakon, hogy elutaznak, mert ez "figyelemfelhívás" lehet a bűnelkövetőknek, másrészt kérjenek meg egy rokont, barátot, hogy rendszeresen nézzen rá a lakásra, házra, és ürítse ki a postaládát, hogy ne legyen feltűnő a távollétük.

Hangsúlyozta azt is, hogy a nagy melegben fáradékonyabbak lehetnek az emberek, tompulnak a reflexek, ezért egy hosszabb út előtt fontos a megfelelő táplálkozás és folyadékbevitel, ha pedig valaki fáradtnak érzi magát, inkább álljon meg és pihenjen, mert a fáradtság önmagában is sok balesetet okozhat.

Szoboszlainé Schiller Zsuzsanna, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta: a rendőrségnek évről évre kiemelt feladata, hogy felhívja a kikapcsolódni vágyók figyelmét a bányatavak veszélyeire, a szabad vizek biztonságos használatára és a fürdőzés szabályainak betartására. Hozzátette, Pest megyében a rendőrök folyamatosan ellenőrzik a bányatavak környékét, a városőrséggel együttműködve.

Kitért arra is, a strandra autóval érkezők mindig győződjenek meg arról, hogy bezárták-e a járművet, semmit ne hagyjanak az utastérben, és csak a legfontosabb értékeket vigyék magukkal: mobiltelefont, laptopot például semmiképp sem. Közölte: Pest megye csaknem negyven bányatava közül kilenc helyen lehet engedéllyel fürdőzni, a megye Duna-szakaszán pedig négy kijelölt fürdőhely van. Hozzátette, több bányatavon ki lehet próbálni a motoros vízi sportokat is, de csak érvényes műszaki vizsgával és vezetői engedéllyel.

Az osztályvezető felhívta a figyelmet arra, hogy strandoláskor a hatévesnél fiatalabb és a tizenkét évesnél idősebb, de úszni nem tudó gyereket mindig felnőttnek kell a vízbe kísérnie. Kiemelte azt is, hogy a bányatavak nagyon hirtelen mélyülnek és hűlnek le, és az meder alján akár munkagép maradványa, akár egyéb fém vagy kő lehet, ezek bárkire veszélyt jelenthetnek. 

Az Osztrák Olimpiai Bizottság közlése szerint egy busz elgázolta három szinkronúszójukat a bakui Európa Játékok sportolói falujában - írta az Origo.