bevándorlás;menekültek;népszavazás;

- Menekültügy - Szavazzunk!

Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke a menekültekről, a szociális kártyáról és többek között a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról kezdeményezett népszavazást.

14 kérdésben adott be népszavazási kezdeményezést Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke, Monok korábbi polgármestere. A pártelnök többek között arról szeretne népszavazást, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország ne fogadjon be gazdasági menekülteket?”, „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország ne fogadjon be menekülteket?”.

Szepessy Zsolt egyébként nem először nyújt be népszavazási kérdéseket. Január elején az üzletek vasárnapi zárva tartásáról kérdezte volna az embereket, de a kérdését nem vették nyilvántartásba. 

Minderről bővebben is ír az origo.hu.

Három napra megnyitják az egyiptomi hatóságok szombaton a Gázai övezettel közös határátkelőt, így könnyítve meg a palesztin enklávé lakosai számára a június közepén kezdődő ramadán iszlám böjti hónap előkészületeit - közölte szerdán a kairói palesztin nagykövetség.