Publicisztika;Magyar Paralimpiai Bizottság;Gömöri Zsolt;végtörlesztési támogatás;

FOTÓ: Vajda József

- Gömöri saját magát buktatta le?

Hetek óta hajtogatja Gömöri Zsolt, a paralimpiai bizottság elnöke és Deutsch Tamás alelnök, hogy szabályos volt a szervezet körüli botránysorozatot elindító végtörlesztési támogatás. Még akkor is ezt mondta, amikor visszafizette a pénzt. Csakhogy a hvg.hu birtokába került egy dokumentum, amit maga Gömöri írt alá, és eszerint arra hivatkozva rúgja ki egykori gazdasági igazgatóját: ő tehet arról, hogy a neki és több kollégájának adott többmilliós támogatás szabálytalan volt.

Az MPB ügyeiről kitálaló Kovács Brigittának, a szervezet volt gazdasági vezetőjének azonnali hatályú felmondásában az szerepel: „A Felügyelő Bizottság megállapította, hogy a végtörlesztések kifizetése nem a jogszabályoknak megfelelően történt. Az ezzel kapcsolatos összes feladatot Ön látta el”. Vagyis a kifejezetten arra hivatkoznak, hogy valami nem volt szabályos a végtörlesztésnél, és többek közt ezért rúgják ki Kovácsot. A dokumentumon Gömöri Zsolt elnök aláírása szerepel.

Az azonnali hatályú kirúgás további indokai közt még azt is felhozzák Kovács Brigittával szemben, hogy megszegte kötelezettségét, amikor a rábízott iratokat elvitte a munkahelyéről és kiszolgáltatta a sajtónak, nem kezelte bizalmasan az MPB-vel kapcsolatos "üzleti és szakmai információkat".

A hvg.hu cikkét itt olvashatja!

Tévesen ment magánszámlára a pénz

A Magyar Paralimpiai Bizottság válasza a hvg.hu cikkére.

Brigitta munkaviszonyát a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, mint a munkáltatói jog gyakorlója, azonnali hatályú felmondással szüntette meg. Ezt a dokumentumot az MPB-nek nincs joga nyilvánosságra hozni. Tudomásunk van azonban arról, hogy Kovács Brigitta tucatnyi médiumnak megküldte az MPB elnöke által 2015. május 29-én aláírt felmondó levelet, melyet Irodánkba is eljuttattak.

Az újságíróktól kapott dokumentumot áttanulmányoztuk és úgy tűnik, hogy a Kovács Brigitta által a sajtó részére eljuttatott azonnali hatályú felmondás megegyezik az MPB Irodájában fellehető iktatott, irattári példánnyal.

A rendelkezésre álló dokumentumból is jól látható, hogy az azonnali hatályú felmondásnak több oka volt, ezek együtt tették meglapozottá, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság azonnali hatályú felmondással váljon meg megnevezett munkavállalójától.

Ami a konkrét, a végtörlesztéssel kapcsolatos kérdését illeti, meg kell jegyeznem, hogy a kérdésre a Magyar Paralimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának Rendkívüli Célvizsgálatáról szóló, korábban már teljes terjedelmében nyilvánosságra hozott jelentése is magyarázatot ad. A célvizsgálati jelentésben világosan látszik, hogy amit Ön ellentmondásnak lát, az nem az.

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöksége által a végtörlesztéssel és a munkáltató kölcsönnel kapcsolatos döntése jogszerű volt. Az elnökség döntésének végrehajtása a gazdasági vezető, Kovács Brigitta feladata volt.

Az akkor hatályos jogszabályok alapján, az MPB elnökségének szabályos döntésével lehetővé tett, a végtörlesztéshez adott támogatás összegét az MPB gazdasági vezetője az érintett munkavállalónak rossz helyre, magánszámlájára utalta, mely hibát, szabálytalanságot az MPB elnöke késedelem nélkül korrigálta azzal, hogy a megfelelő számlaszámra, a megfelelő céllal továbbutalta az összeget. Az erről szóló banki igazolást az MPB FB megvizsgálta és rendben találta. A végtörlesztéshez biztosított támogatás tehát szabályos volt, az MPB elnökének nyújtott támogatás folyósítását viszont szabálytalanul végezte az MPB gazdasági vezetője.

Embert próbáló hónapokon van túl Kozso, az élet a jelek szerint azonban újabb és újabb próbák elé állítja - tudta meg a Bors.