EU;Szerbia;

- Lajcák: meg kell nyitni a fejezeteket

„Az Európai Unió hitelét kérdőjelezi meg, hogy még az első tárgyalási fejezetet se nyitott meg Szerbiával”, jelentette ki Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter a vajma.info közlése szerint.

„Ezzel nem csak Szerbiának, de magunknak is tartozunk, az eurointegrációs folyamatok hitelességének megőrzése miatt. Ezzel egyetért Johannes Hahn bővítési biztos is”, nyilatkozta a Novosti belgrádi lapban megjelent interjúban Miroslav Lajčák, aki emlékeztetett arra is, hogy az EU hivatalosan tavaly januárban kezdte meg a tárgyalásokat, miután még tavaly előtt decemberben meghozta erről szóló döntését.

Arra a kérdésre, mennyire talál megértésre az EU-ban az az ajánlás, mely szerint Szerbiának minél előbb lehetővé kell tenni a következő lépést az eurointegrációs úton, Lajčák azt válaszolta, hogy Aleksandar Vučić kormányfő, “aki nemrég részt vett a Szerbia barátai találkozón Brüsszelben, nem titkolta csalódottságát amiatt, hogy a jelenlegi jelek szerint nem tűnik reálisnak az, hogy a júniusi uniós csúcson döntés szülessen a tárgyalási fejezetek megnyitásáról”. „Jó lenne, ha az EU egy kicsit nagyobb érzékenységet tanúsítana e kérdésben”, tette hozzá Lajčák.

Brüsszelben ma találkozik Nikola Gruevszki macedón miniszterelnök a balkáni ország ellenzékének vezetőjével, a szociáldemokrata Zoran Zaevvel. A megbeszélések az Európai Unió égisze alatt zajlanak, s a macedóniai megbékélést szolgálják.