vihar;katasztrófavédelem;villámcsapás;

Illusztráció/Thinkstock

- Villámcsapás, özönvíz - Vihar tombolt az országban

Országszerte 230, ebből a fővárosban 160 alkalommal riasztották a tűzoltókat a keddi vihar okozta károk elhárítására, a legnagyobb gondot az okozta, hogy a vízelvezetők nem tudtak megbirkózni a hirtelen lezúduló esővel, ezért a víz, jellemzően a fővárosban, elöntötte a pincéket, aluljárókat és az alacsonyabban fekvő útszakaszokat - tudatta a katasztrófavédelem.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a vihar leginkább a fővárost, illetve Pest- és Komárom-Esztergom megyéket érintette.

Visszavonták a vihar-riasztásokat
Az ország döntő részén már nem várható veszélyes időjárási jelenség. Egy-egy zivatar azonban nagyobb eséllyel a Dunántúl keleti, illetve a Duna-Tisza köze nyugati részén, valamint a keleti határ közelében kialakulhat. A zivatarokat rövid ideig intenzív csapadék, heves szél kísérheti.

Sok jelzőlámpa meghibásodott, ami közlekedési nehézségeket okozott a fővárosban, illetve a viharos szél gallyakat tört le, fákat döntött ki. Személyi sérülésről nem kaptak bejelentést - tette hozzá.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatott, hogy Budapesten reggel hat órakor még tizenegy helyszínen végeztek műszaki mentést a tűzoltók. A várban egy időre például szünetelt az áramszolgáltatás, mert befolyt a víz egy trafóházba, ám a tűzoltók kiszivattyúzták a vizet, így még az éjszaka visszaállt a szolgáltatás. A X. kerületben egy, a XVI. kerületben két épületbe villám csapott, illetve a XVI. kerületi Szántó utcában kigyulladt egy hetven négyzetméteres épület teteje.

A XI. kerületi Péterhegyi úton egy aluljáróban méteres víz gyűlt össze. Az ottrekedt kocsit a tűzoltók vontatták ki. Ugyancsak aluljárót árasztott el az esővíz a XXI. kerületben, a Jácint utcában, a Lövölde téren pedig parkoló autókra zuhantak faágak. A XX. kerületi Vörösmarty utcában egy faág villamos felsővezetékre zuhant, emiatt a műszaki mentés idejére a villamos forgalmát le kellett állítani.  A Kondorosi úti patak a XI. kerületben a Bodola Lajos utcánál kilépett a medréből, és elárasztotta a környező épületek pincéjét.

Fegyverrel fenyegette a lakókat egy 25 éves férfi a fővárosban, a III. kerületi Vízimolnár utca egyik társasházában kedd este - közölte a ORFK Kommunikációs Szolgálatának sajtóügyeletese.Az eset