embercsempészet;Marokkó;Ceuta;

- Bőröndben próbáltak kicsempészni egy afrikai kisfiút

Visszakerült családjához az a nyolc éves afrikai kisfiú, akit egy hónapja egy rózsaszín gurulós bőröndbe bújtatva akart átcsempészni egy fiatal nő a marokkói határon a spanyol enklávé, Ceuta területére. A kisfiút hétfőn hozta el édesanyja a gyermekvédelmi intézményből, ahol eddig vigyáztak rá.

Juan Isidro Fernández, a család ügyvédje elmondta: Németországból 12 ezer euró (3,7 millió forint) adomány érkezett a család számára, ebből ki tudják fizetni a bíróság által megszabott 5 ezer euró (1,5 millió forint) óvadékot, és a kisfiú édesapját, akit egy hónapja tartanak előzetes letartóztatásban, szabadon engedik. Így ismét együtt lehet a család - tette hozzá.

Az ügy komoly visszhangot váltott ki Spanyolországban, ahol a bevándorlók helyzete mindennapos téma. A kisfiú szülei, akik évek óta egy spanyol szigeten Fuerteventurán élnek, szerették volna hivatalosan Európába hozni Elefántcsontpartról a gyereket, de nem kapták meg az engedélyt, mivel a jövedelmük 81 euróval (24 ezer forint) kevesebb mint, amit a jogszabály előír. Az apa, egy mosodában dolgozik, 1250 eurót (383 ezer forint) keres havonta.

A férfi bírósági vallomásában azt mondta: ezért választottak más módot, minden pénzüket összeszedték és fizettek egy szervezetnek, akik azt ígérték, hogy Madridba viszik a gyereket. Fogalma sem volt arról, hogy bőröndbe rakják a fiát - állította vallomásában. A szülőknek még két nagyobb gyereke él Elefántcsontparton, a rokonok vigyáznak rájuk.

A spanyol enklávék, Ceuta és Melilla európai uniós területek Észak-Afrikában, minden évben több ezren próbálnak meg illegálisan átjutni a határon.

Dmitro Firtas Ostchem vállalatának eddig 46 ingatlanát foglalta le a bíróság - közölte Arszen Avakov ukrán belügyminiszter hétfőn Facebook-oldalán.