Seselj;Radovan Karadzsics;

- Visszavonul a politikától Seselj

Várhatóan még az év végéig megszületik az elsőfokú ítélet Vojislav Seselj és Radovan Karadzsics perében, jelentette ki Serge Brammertz hágai főügyész New York-ban, az ENSZ Biztonsága Tanácsa előtt.

A hágai törvényszék szokásos hathavi jelentését ismertetve Brammertz a srebrenicai népirtás közelgő 20. évfordulója kapcsán elmondta, “alkalom lesz ez arra, hogy emlékezzünk az egykori Jugoszlávia területén zajlott összetűzések minden áldozatára, s hogy üdvözöljük azt, hogy a túlélők rendkívüli erőfeszítéseket tesznek azért, hogy egy békésebb jövőt építsenek”.

Karadzsicsot, a volt boszniai szerb elnököt tizenhárom év bujkálás után 2008 júniusában tartóztatták le és adták át Hágának, Seselj 2003-ban adta fel magát. Egyikük ügyében sincs még ítélet. Mindkettőjüket a délszláv háborúban elkövetett emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják. Mivel Karadzsics volt a boszniai Szerb Köztársaság elnöke az 1992 és 1995 között zajló boszniai háború idején, a srbenicai népirtás felelőse is. Ezért gyanúsítják a bosnyákokkal szemben ezidő alatt elkövetett etnikai tisztogatások elrendelésével.

Seseljt tavaly november 6-án tizenegy és fél év vizsgálati fogság után egészségügyi okok miatt engedték el hágai börtönéből, ideiglenesen szabadlábra helyezték.. A hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) fellebbviteli tanácsa azonban nemrég elrendelte, hogy május 26-ig Seseljnek, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökének vissza kell térnie Hágába. A szélsőséges politikus nem tett eleget a felszólításnak. Tegnap bejelentette, hogy súlyos betegsége miatt átmenetileg visszavonul a politikától. „Nincs más választásom, szüneteltetnem kell a politizálást. Nem vagyok jól, múlt éjszaka nagyon magas lázam volt, az orvosi csoport ügyelt az ágyam mellett. Infúziót kapok és vitaminokat szedek, de nagyon nehezen viselem a kemoterápiát. Az orvosok azt mondják, hogy a vérképem is nagyon rossz” – mondta el Seselj az Informer lapnak nyilatkozva. A vajma.com portál által idézett nyilatkozatban a radikális politikus hozzátette, ez a szünet csak a gyógyulásáig tart majd. „Meggyógyulok én, meglátják. Hiába örülnek azok, akik azt hiszik, itt a végem” – üzente a radikálisok vezetője.

Seseljnek az utóbbi napokban romlott meg az egészségi állapota. Az egyik rosszullétét követően azt mondta, hogy „a sírásótól szökött el”. Mindennek ellenére nem hajlandó kórházba menni.

Szombaton Szarajevóba látogat Ferenc pápa. Bosznia-Hercegovina a vallások egymás mellett élése szempontjából az egyik legkényesebb állam Európában. A két évtizeddel ezelőtti délszláv háborúk okozta sebek máig nem gyógyultak be, ráadásul a hetvenes években még prosperáló Bosznia Európa szegényháza lett. A pápa nem beszél a medjugorjei jelenésekről, amelynek kérdése a helyi katolikusokat is megosztja.