Karadzics;Seselj;

- Év végére meglesz az ítélet Seselj és Karadzic perében

Várhatóan még az év végéig megszületik az elsőfokú ítélet Vojislav Seselj és Radovan Karadzic perében, jelentette ki Serge Brammertz hágai főügyész Nem York-ban, az ENSZ Biztonsága Tanácsa előtt.

A hágai törvényszék szokásos hathavi jelentését ismertetve Brammertz a srebrenicai népirtás közelgő 20. évfordulója kapcsán elmondta, “alkalom lesz ez arra, hogy emlékezzünk az egykori Jugoszlávia területén zajlott összetűzések minden áldozatára, s hogy üdvözöljük azt, hogy a túlélők rendkívüli erőfeszítéseket tesznek azért, hogy egy békésebb jövőt építsenek”.

Karadzicot, a volt boszniai szerb elnököt 2008 júniusában tartóztatták le és adták át Hágának, Seselj 2003-ban adta fel magát. egyikük ügyében sincs még ítélet.

Mintegy négymillió jelenlegi és volt szövetségi alkalmazott adatait lopták el hackerek az amerikai kormány személyzeti hivatalától. Az esetről az amerikai belbiztonsági minisztérium számolt be.