Mubarak;

- Újrakezdik a volt elnök perét

Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök több száz tüntető halálával kapcsolatos felelősségét vizsgáló perének ismételt újratárgyalását rendelte el a kairói semmítőszék csütörtökön - adta hírül az állami hírtelevízió.

Mubarakot a három évtizedes hatalmának véget vető, 2011. január 25-én kirobbant felkelés alatt elkövetett emberölések kapcsán 2012-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, majd - miután eljárási hibákra hivatkozva újraindították perét - tavaly november 29-én felmentették.

A szóban forgó időszakban tizennyolc kormányellenes megmozdulás alatt közel kilencszáz ember vesztette életét. Az exállamfő felelősségét 239 demonstráló erőszakos halálával kapcsolatban vizsgálják. Az észak-afrikai ország legfelsőbb bíróságának elnökhelyettese, Anvar Mohamed Gáber bíró a többi vádlott novemberi felmentését helybenhagyta, elutasítva ezzel a főügyészség fellebbezését. Utóbbiak között van a Mubarak-éra utolsó belügyminisztere, Habíb el-Adli, valamint a belbiztonsági szolgálatok hat magas rangú tisztségviselője is.

Mubarak pere november 5-én indul újra. A 87 éves volt államfőt egy másik perben sikkasztás miatt két fiával együtt három-három év szigorított börtönbüntetésre ítélte májusban egy kairói büntetőtörvényszék.

Katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a trianoni békeszerződés aláírásához kötődő nemzeti összetartozás napján, csütörtök reggel Budapesten, az Országház előtt. A képre kattintva galéria nyílik! FOTÓK: Koszticsák Szilárd/Bruzák Noémi/MTI