U20-as labdarúgó-válogatott;Bernd Storck;

- Esély a brazilok ellen?

Kiválóan kezdte a magyar U20-as labdarúgó-válogatott az Új-Zélandon zajló világbajnokságot, hiszen hétfőn az Ázsia-bajnokságon ezüstérmes észak-koreaiakat látványos játékkal 5-1-re intézte el Bernd Storck együttese. Ma reggel, magyar idő szerint 9 órakor viszont már Brazília vár a mieinkre, ahol lemérhető, hogy valóban mennyit is ért az ázsiaiak elleni siker.

„Azonnal elkezdtük a regenerálódást, mivel már a folytatásra kell koncentrálnunk. Stábommal elemeztük a brazil csapatot korábban is, ugyanakkor sok változás állt be a dél-amerikaiak keretében, új az edzőjük is, így leginkább a Nigéria elleni találkozót kell részletesen kiértékelni, és átvenni a játékosokkal” – árulta el Storck az mlsz.hu-nak.

A selecao 2-1-es hátrányról végül 4-2-re verte a veretlenül Afrika-bajnok Nigériát az első fordulóban. „Nem meglepő, hogy remek egyéni képességű játékosokból áll a csapat. Ugyanakkor szervezett, fegyelmezett, zárt csapatjátékkal, és persze megfelelő hozzáállással eredményesek lehetünk ellenük is.

Ehhez elsősorban az kell, hogy a csatároktól a védelemig mindenki lássa el a feladatát maximálisan a pályán, és a rendszer fontos tagja legyen. A Korea elleni siker abban segít, hogy mindezt még nagyobb hittel, önbizalommal tegyék a futballistáink” – nyilatkozta a mester.

Az E csoport programja:
Nigéria–Észak-Korea 6 óra
Magyarország–Brazília 9 óra (Duna Tv)
A kezdési időpontok magyar idő szerint értendők.



Hónapokon keresztül a kiesés szélén táncolt a Haladás. Pofozógéppé vált az egy idénnyel korábbi meglepetéscsapat, a sűrű edzőváltás sem segített. Május elején Mészöly Géza az utolsó esélyt jelentette a futballklub számára, a Hali pedig – két hazai győzelemmel – kiharcolta a bennmaradást. Az ünneplésnek vége: hogyan tovább?