FIFA;Blatter;FIFA-botrány;

FOTÓ: Alessandro Della Bella/Getty Images

- FIFA - Kiborul a bili Blatter lemondása után?

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állítólag nyomoz a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kedden este lemondott elnöke, Sepp Blatter ellen – az ABC, illetve a New York Times. Az amerikai hatóságok is megerősítették, hogy Blatter után is vizsgálódnak. Ez megmagyarázhatja Blatter döntésének hátterét. 

Az amerikai hírcsatorna úgy tudja, hogy a nyomozók a múlt heti zürichi letartóztatások után olyan információkhoz jutottak, melyek alapján már a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség pénteken újraválasztott, kedden pedig lemondott elnökének érintettségét is vizsgálják. Az ABC forrása szerint a letartóztatott FIFA-vezetők közül többen egy vádalku reményében terhelő vallomást tettek Blatterre. Hasonló értesülést tett közzé a New York Times.

Ugyanakkor a svájci ügyészség kedden még azt közölte, hogy nem folytatnak eljárást Blatterral szemben.

Az amerikai kormány cáfolta, hogy Blatter távozása mögött állna. Marie Harf, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője egy erre vonatkozó kérdésre egyértelmű nemmel válaszolt, s hozzátette, Washingtonnak „nincs véleménye arról, ki a FIFA elnöke”.

Nehéz, bátor és a helyes döntés volt” – közölte Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke. Üdvözölte, s már rég esedékesnek nevezte Blatter lemondását Wolfgang Niersbach, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke. Hozzátette ugyanakkor, hogy a visszalépéssel még nincs minden probléma megoldva. Honfitársa, a Német Labdarúgó Liga (DFL) elnöke azt közölte, „nagy nap ez a világ labdarúgása számára. Blatter lemondásával nagy szolgálatot tett.”

Leo Windtner, az osztrák szövetség elnöke azt közölte, Blatter távozása reményt ad a FIFA megtisztulására. Hasonlóképpen nyilatkozott Greg Dyke, az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) elnöke, aki szerint távozása jó hír a világlabdarúgásának.

Franz Beckenbauer német focilegenda megértését fejezte ki Blatter döntésével kapcsolatban. „Bölcs lépés volt részéről. Túl nagy volt a nyomás. Sosem lett volna nyugalom függetlenül attól, volt-e köze a botrányokhoz, vagy sem. A FIFA problémái rendszerében keresendőek” – értékelt a Bold napilapban.

Az egykori brazil gólzsák, a később politikai pályára tévedt Romário úgy vélte, Blatter lemondása az utóbbi idők legjobb híre. Mint a Facebookon írta, ezzel új korszak kezdődhet a világ labdarúgásában. Kifejtette, az egyes szövetségek korrupt funkcionáriusai megbuktatását szökőárként élhetik meg. „Azt remélem, hogy ez a hullám elsöpri a korrupciót, ami a világ labdarúgásának egységét támadta meg” – fejtette ki a közösségi oldalon.

Romário szerint a nemzetközi szövetség az elmúlt évtizedekben egy gépezetté alakult át, ahol csak a pénz számított. „Ez túlment a labdarúgás misszióján, a népek egyesítésén, a szociális korlátok lebontásán”. Szerinte itt az idő, hogy a foci ismét ellássa szociális feladatkörét. Reményét fejezte ki, hogy ezek után a brazil szövetség elnöke, Marco Polo Del Nero is bejelenti lemondását.

Helyes döntésként értékelte a lemodást Ali bin al-Husszein jordániai herceg, aki Blatter ellenfele volt a múlt pénteki elnökválasztáson. A CNN-nek adott nyilatkozatában azt azonban nem árulta el, hogy a szövetség rendkívüli tisztújító ülésén, amelyet december és március között rendezhetnek meg, indul-e ismét az elnökségért. A brit Channel 4-nek ugyanakkor azt mondta, segíteni akar. A jordániai szövetség elnöke pedig azt közölte, indulni kíván. A herceg múlt pénteken, az első szavazási kör után jelentette be visszalépését, miután Blatter hatvan vokssal szerzett többet nála.

Luis Figo, portugál focicsillag, aki indulni kívánt a FIFA elnökválasztásán, de néhány nappal a kongresszus előtt visszalépett, szintén a Facebookon értékelt. „Jó nap ez a FIFA, illetve a labdarúgás számára. Felelősségteljesen és nyugodtan közösen kell az egész világ számára jó megoldást találni, hogy ez új korszak kezdődhessék, amelyet nagyobb dinamika, átláthatóság és demokrácia jellemez.”

Figo nem nyilatkozott arról, indulni kíván-e a következő elnökválasztáson. Iain Dale, a brit LBC rádió bemondója ugyanakkor azt közölte, hogy a Newcastle egykori francia támadója, David Ginola, aki szintén indulni kívánt idén májusban, de nem szerezte meg öt szövetség ajánlását a FIFA alapszabályának megfelelően, meg akarja mérettetni magát.

Érdekes Twitter üzenetet tett közzé Blatter lemondásával kapcsolatban Vincent Kompany, a Manchester City csapatkapitánya. Mint írta, Blatter nem volt az egyedüli felelős. Hozzátette, elengedhetetlen a választási rendszer reformja. Fontosnak nevezte, hogy az erkölcs is visszatérjen a labdarúgásba.

Kompany megnyilatkozása azért érdekes, mert arra utal, hogy a labdarúgás egyes szereplőinek, így a játékosoknak is már eddig is jócskán lehetett tudomása arról, mi történik a világ focijának élén. Eddig azonban mindenki hallgatott.

Andy Martin, az új-zélandó szövetség végrehajtó bizottságának elnöke a Reutersnek elmondta, Blatter lemondása segíthet abban, hogy újra felépítsék a FIFA megtépázott tekintélyét. Az ázsiai szövetség, amely egyértelműen Blatter-párti volt, annyit közölt, hogy nyomon követi a helyzet alakulását, s mindent megtesz azért, hogy jól járjon a világ labdarúgása.

A szintén Blatter-párti Vitalij Mutko orosz sportminiszter, aki a legesélyesebb jelölt az orosz labdarúgó szövetség élére, szintén bátor döntésnek nevezte Blatter bejelentését, s hozzátette, ezzel megakadályozza a FIFÁ-n belüli szakadást.

Közismert,hogy Afrika is mennyire Blatter mellett állt. Az egykor Afrika legjobb játékosának választott Kalusha Bwalya, a zambiai szövetség elnöke azt emelte ki, a FIFA elnöke mennyi mindent tett a világlabdarúgásáért. „Afrikában mindig számíthattunk rá” – emelte ki.

Thierry Braillard francia sportállamtitkár azt közölte, a lemondás még nem old meg mindent, komoly strukturális reformokra van szükség.

Üdvözölték a lemondást két fontos szponzor, a Coca Cola és az Adidas,a Hyundai pedig a jó irányba tett lépésről beszélt.

Ki követhetné Blattert? a L’Équipe internetes szavazásán toronymagasan, 59 százalékkal Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke vezet. Az azért persze nem meglepő, hogy a francia napilap internetes oldalán a Juventus egykori gólvágója, jelenlegi sportvezető áll 59 százalékkal. Az elnök személyéről azonban később nem csak a franciák és nem csak Európa dönt. A második helyet Luis Figo foglalja el 15 százalékkal, a harmadik pedig al-Husszein herceg 13-mal. Ginola messze leszakadva következik mögöttük 4 százalékkal.

Egyre több további jelölt neve merülhet fel. Nem zárta ki az indulást az egykori nagyszerű brazil támadó, Zico, aki edzőként elsősorban Japánban kamatoztatta tudását. Nicolás Maduro venezuelai elnök Maradona nevét hozta szóva. 

Mikor hozzák nyilvánosságra a Garcia-jelentést?
Blatter lemondása után a legnagyobb kérdés az, mikor és teljes terjedelmében hozzák-e nyilvánosságra az úgynevezett Garcia-jelentést, amely a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari vb odaítélésével kapcsolatos visszásságokat volt hivatott feltárni.
A FIFA végrehajtó bizottsági ülésének múlt év decemberi marokkói ülésén a szövetség végrehajtó bizottsága a jelentés nyilvánosságra hozatala mellett foglalt állást. Korábban a volt amerikai ügyészt, Michael Garciát, a FIFA etikai bizottsága vizsgálati részlegének novemberben lemondott vezetőjét bízták meg az esetleges korrupció kivizsgálásával.
2014. november 13-án azonban Hans-Joachim Eckert, a szövetség etikai bizottsága vezetője arra a következtetésre jutott, hogy semmiféle korrupció sem történt, a Garcia-jelentés alapján legalábbis nem jutott ilyen következtetésre. A döntést megtámadta Garcia, aki szerint elfogadhatatlanul enyhe ítélet született, s mint mondta, Eckert a tényeket elferdítve hamis következtetéseket vont le.
Echert ítélete nagy felháborodást keltett, különösen a német és az angol labdarúgó szövetségnél, melyek még az említett két világbajnokság bojkottját sem tartották kizártnak, illetve megfenyegették a FIFÁ-t, kilép az UEFA a nemzetközi szövetségből, amennyiben nem hozzák nyilvánosságra Garcia jelentését.
Olyan vélekedések is napvilágot láttak, amelyek szerint a végrehajtó bizottság döntése a nyilvánosságra hozatalról egyszerű PR-trükk volt, hiszen a 430 oldalas dokumentum több passzusának közlését megtagadhatja a FIFA etikai bizottsága arra hivatkozva, hogy azzal személyiségi jogokat sértenének meg. Blatter bejelentett lemondásával azonban teljesen új helyzet állt elő.

Szövetségi nyomozás folyik az Egyesült Államokban Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke ellen, aki bejelentette távozási szándékát - írta kedden online kiadásában a The New York Times.