Fidesz;liberális;adócsalók;

- Pénzmosodát csinál az országból a kormány

A Liberálisok szerint a kormány az adócsalókat támogatja, a Fidesz saját holdudvarának nemcsak a korrupció által juttat forrásokat, de még a pénzmosásban is segítséget nyújt nekik.

Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt (MLP) gazdaságpolitikusa kedden, az azonos témában tartott sajtótájékoztatóját megelőzően arra hívta fel a figyelmet: a stabilitási megtakarítási számlán eredetvizsgálat nélkül elhelyezhető, feltehetően illegálisan szerzett jövedelmek adóztatása jövőre kedvezőbbé válik még az itthon, legálisan megszerzett jövedelmekénél is. 

Rámutatott: eddig a külföldről ide érkező összegeket három éven belül 32 százalékos adó megfizetése mellett, a negyedik évben 16, míg az ötödik évtől 8 százalékos adó mellett lehetett felvenni. Jövőre azonban mindössze az első évben terheli 20 százalékos jövedelemadó ezen összegeket, míg a második évtől 10 százalékos teher mellett vehetők fel. Eközben egy munkavállalót összesen 32 százaléknyi adó és járulék terhel – fűzte hozzá. 

Bodnár Zoltán problémásnak tartja azt is, hogy a 2013-ban elfogadott kezdeményezéssel nem egyszeri adóamnesztiát hirdetett a kormány, hanem az a magyar adórendszer tartós elemévé vált. A számlákra ugyanakkor – amelyekre eddig mintegy 45 milliárd forint érkezett – jellemzően gazdasági bűncselekményekből származó  jövedelmek érkeznek, amelyek megszerzési módja így már nem leplezhető le, holott 3-10 évnyi büntetés is járhatna érte. A lehetőséggel külföldi adócsalók is élhetnek, ezzel „szabályos pénzmosodát csinál az országból a kormány” – mondta az MLP-s politikus.

Több mint 1600 milliárd forint átrendezésére tesz javaslatot az LMP a jövő évi költségvetési javaslathoz benyújtott módosításaival. Az ellenzéki párt közölte: radikális, de a hiányt nem növelő, felelős átcsoportosítással elsősorban a dolgozói szegénységet számolnák fel.