Pepsi;Pepsi-gyár;

FOTÓ: Joe Raedle/Getty Images

- Bezárt a fővárosi Pepsi-gyár

Már tavaly tavasz óta bérpalackozókkal gyártatják a magyar Pepsit, a cég soroksári gyára bezárt - olvasható a kólát gyártó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. (FÁÜ) beszámolójában.

Ezzel a lépéssel megszűnt a saját termelés és a saját termelésű termékek előállítása, vagyis a társaság a palackozott Pepsiket bérpalackozótól vásárolja meg. Innentől kezdve a korábban még gyártó FÁÜ Zrt. fő tevékenysége a nagykereskedelem lett.

A napi.hu szerint ez a lépés várható volt a korábbi évek eredményei nyomán. Az amerikai tulajdonos P-Americas LLC az évek óta halmozódó halmozódó komoly veszteséget kényszerű tőkepótlásokkal, létszámleépítési tervekkel, erre a célra félretett céltartalékból igyekezett korrigálni.

A cégnél elbocsátások is voltak, míg 2012-ben még a 347 fős volt a létszám, addig a dolgozók száma 214 főre csökkent, végkielégítésre a 149 milliós erre elkülönített céltartalékból több mint 115 millió forintot fizettek ki.

Érdekességként az oldal megjegyzi, hogy eközben a Coca-Cola is elbocsátott egy év alatt 78 embert.

Magyarország javára fordítható az elmúlt időszakban Afrikában és Latin-Amerikában elindult gazdasági fejlődés, ha sikerül minél több szolgáltatást exportálni ezekbe az országokba - elsősorban mérnöki tudást, infokommunikációs és vízgazdálkodási szolgáltatásokat. Jelenleg a magyar export 2,3 százaléka jut Latin-Amerikába és Afrikába, míg a német és a holland kivitelnek csaknem az 5 százaléka - erről beszélt Szijjártó Péter egy, a déli nyitásról szóló tegnapi konferencián.