Benedek Tibor;Világliga;férfi vízilabda-válogatott;Decker Ádám;

Benedek kihagyott több ászt is FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/FRANCOIS NEL

- Már a jövőre gondol Benedek Tibor

Több klasszist kihagyott és jelentősen fiatalított Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető 18 plusz egy fős keretet hirdetett, melyben nem kapott helyet a tavaly Budapesten Európa-bajnoki ezüstérmet szerző együttes három játékosa, Szivós Márton, Tóth Márton és Decker Ádám. A kapitányi törekvés hátterében bevallottan a riói olimpiai csapatkeresés áll.

„Szeretnék fiatal társasággal nekivágni a nyárnak, már az olimpiai csapatkeresés jegyében, ezért maradt ki néhány korábbi kerettag, ugyanakkor valamennyi játékosnak van esélye visszakerülni – magyarázta Benedek a hazai szövetség honlapján. – Most ebben a szezonban ezzel a kerettel fogok dolgozni.”

A vb-címvédő felkészülése hivatalosan hétfőn kezdődött, de a múlt héten a Bajnokok Ligája hatos döntőjében érintett egri és szolnoki játékosok csak egy hét múlva csatlakoznak. A világliga szuperdöntőjét június 23. és 28. között rendezik Bergamóban, a kazanyi világbajnokság férfi vízilabdatornája pedig július 27-én kezdődik.

A jövő héten a csapat Olaszországba utazik az olasz válogatottal közös edzőtáborba, illetve nemzetközi tornán vesz részt Rómában. A 17 éves Nagy Ádám a világliga után külsős meghívottként csatlakozik a kerethez.

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Decker Attila, Lévai Márton, Nagy Viktor
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Madaras Norbert, Manhercz Krisztián, Német Toni, Salamon Ferenc, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton



Sepp Blatter neve a korrupció szinonimájává vált. Mégis minden további nélkül újraválasztották a FIFA élére. A svájci sportdiplomata már fiatalon felismerte azt, hogy a sport és az üzlet rendkívül jól kiegészítheti egymást. Csak némi ügyesség, kifejlett diplomáciai érzék, no és mások megkenése kell hozzá, s remekül jövedelmezhet.