zárás;Balatonvilágos;parti út;

Illusztráció/Népszava

- Botrány a Balatonnál - Lezárták a partra vezető egyetlen lejárót

Blokád alatt a világosi Balaton-part - írja a Blikk.  A cikk szerint a vasútvonal átépítése hozta főidényre lehetetlen helyzetbe a helyieket. Egy, a lapnak nyilatkozó, szállodát üzemeltető asszony elmondta, hogy az épület is azon a partszakaszon fekszik, ahova kizárólag a vasúti töltés melletti úton lehet eljutni. Csakhogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a dél-balatoni vasút felújítása miatt egész nyárra lezárta a lejárót, és ezzel teljesen elvágta a partot a külvilágtól. Lejutni legfeljebb 13 kilométeres kerülővel, a sóstói lejárón és plusz egy útdíjmatricával lehet.

A Blikk riportere azt tapasztalta, hogy a sorompókkal elkerített egykori pártüdülő területén egyelőre még leengedik az autósokat, a főszezonban viszont aligha kockáztatják majd az ott pihenők nyugalmát.  A polgármester szerint a helyzet több száz vállalkozó megélhetését veszélyezteti. "Nem az egész utat, abból csak 73 métert újítanak fel. Emiatt teszik kockára több száz vállalkozó megélhetését, ők folyamatosan bombáznak a kérdésekkel" - panaszolja, majd azt is hozzáteszi, hogy nem tud válaszolni, mert a kivitelező cég az önkormányzatot is csak alig tájékoztatta.

A  Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő a Blikk érdeklődésére azt közölte, hogy a hét végén szórólapokon tájékoztatják majd az érintetteket a balatonvilágosi forgalomkorlátozásról. A munkálatok első üteme július közepéig tart, attól kezdve augusztus végéig az aluljáró járható lesz.

A személyi jövedelemadó kulcsának 16-ról 15 százalékra csökkentése 110-120 milliárd forintot hagy a családoknál. (na persze az összesnél, nyilván) Ezt a jól hangzó számot emelte ki Orbán Gábor, a nemzetgazdasági tárca államtitkára az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában, szombaton az Országgyűlésben elmondott expozéjában.