késés;bankok;ügyfelek;

- Kétmillió banki ügyfél késésben

A bankrendszer helyzete továbbra is rendkívül stabil – állapította meg Fábián Gergely, az MNB Pénzügyi Rendszer Elemzési igazgatója pénteken, azon a sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank most megjelent Pénzügyi stabilitási jelentését mutatták be. 

A bankrendszer stabilitása nagyrészt annak köszönhető, hogy az anyabankok folyamatos tőkeemelésekkel segítik magyarországi bankjaikat, csak tavaly közel 340 milliárd forint tőke érkezett be ilyen céllal az országba. A tőkeemelésekkel főként azt a 427 milliárdos mérleg szerinti veszteséget kívánták ellensúlyozni, amellyel csökkent a pénzintézetek szavatolótőkéje.

Ugyanakkor a bankrendszer 2015. első negyedévében ismét nyereségesre váltott, a 62,8 milliárd forintos adózott eredmény azért is figyelemre méltó, mert 2014 végén még 506 milliárd forintos veszteséget könyvelhettek el a bankok. Az idei első negyedéves eredmény azonban korántsem olyan fényes, ha figyelembe vesszük, hogy az egy esztendővel ezelőtt 10 százalékkal magasabb volt a profit.

A forintosításra 419-en panaszkodnak
Naponta 45-60 új fogyasztói kérelem fut be a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) az elszámolással, forintosítással kapcsolatban. A május 26-ig beadott 419 kérelem többsége a helyes elszámolás megállapítását kérte, 240-en azt kérték, hogy a PBT állapítsa meg a helyes elszámolást, 179-ben pedig, hogy mondja ki a pénzügyi intézmény elszámolási kötelezettségét. A legtöbb beadvány a Budapest Autófinanszírozási Zrt., az OTP Bank Nyrt, az Erste Bank Zrt., a Lombard Lízing Zrt. és a CIB Lízing Zrt. elszámolásával szemben fogalmazott meg kifogást. Kovács Erika, a PBT elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az elszámolással kapcsolatban csak maga az elszámolás, a panasz elkésettségének és az elszámolási kötelezettség fennállásának vitatása terjeszthető a testület elé.

A devizahitelesekkel való elszámolás egymaga 90 milliárd forinttal rontotta a bankok eredményét. (A kamatbevételek is 19 százalékkal mérséklődtek.) A brókercsődök miatt az OBA és a BEVA 15-20 milliárd forintos többletbefizetést igényel évente a bankoktól. Fábián Gergely egyértelműen kijelentette, hogy lesz bankadó-csökkentés , mégpedig jövőre 60 milliárd forint, majd 2017-től 83 milliárd forint.

Kétmillió darabnál is több lakossági hitelszerződés számít nem teljesítőnek - olvasható a jegybanki jelentésben. A jegybank ír példa alapján javítana a Nemzeti Eszközkezelő és a magáncsőd által csak kis részben orvosolt helyzeten, de tovább szigorítana a bankok működését érintő szabályozáson is.

Közgyűlést tartott a takarékszövetkezeti integráció két csúcsszerve: a Takarékbank és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) is. Mindkettő megállapította, hogy nyereséges az együttműködésük, ám különösen a bank részvényesei örülhettek, itt ugyanis az eredmény nagy részét osztalékként ki is fizették.