médiumok;reklámadó;

FOTÓ: Népszava

- Mégis 5,3 százalék lesz a reklámadó

Pénteken beadta a kormány, tegnap már el is fogadta a parlament az új reklámadó szabályozást. A javaslat nem tartalmazott meglepetést, továbbra is nulla százalék marad a reklámadó mértéke a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után, az e feletti rész után ugyanakkor valamennyi adóalanynak 5,3 százalékot kell fizetnie. Vagyis, szemben a tavaly elfogadott reklámadó szabályozással, szinte minden médiacégnek fizetnie kell majd a terhet. 

Az eredeti szabályozás, mint ismert, sávosan adóztatta a médiumokat, s a felső - először 40, majd 50 százalékos - kulcs lényegében egyetlen cégre vonatkozhatott, az RTL Klubra. Épp ezért fordultak az Európai Bizottsághoz (EB), amelynek két szervezete jelenleg is vizsgálja a korábbi szabályozást, amelyet a kormány nemzetközi nyomásra visszavont. Az indoklás szerint a mostani javaslat célja, hogy a reklámadóról szóló törvény a módosítást követően - uniós jogi aggályok nélkül, az adózási költségek minimalizálásával - továbbra is ugyanakkora nagyságú forrást biztosítson, mint a tavalyi. Az 5,3 százalékos kulccsal lényegében csak az RTL és a Tv2 jár jól, az összes magyar médiacég többet kénytelen fizetni. Az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti nyílt "háborút" is részben a reklámadó új szabályozása váltotta ki, amely Simicska médiacégeit érinti talán leghátrányosabban.

Ugyanakkor nehezen érthető a kormányoldal sietsége a mostani módosítással, hiszen az EB továbbra is vizsgálja a jogszabályt, és - információk szerint - nemcsak a nulla kulcsos sávot kifogásolja, de az adóalappal is gondja van. Az EB szerint az árbevételen alapuló progresszív adózás hátrányos a nagyobb piaci szereplők számára, ellentétben a nyereségen alapuló progresszív adózással. Az elhúzódó vita miatt éppen ezért úgy számoltak, hogy a parlament ősznél előbb nem tudja módosítani a reklámadó törvényt. Emiatt ki is emelték az adótörvényeket módosító csomagból. Lázár János kancelláriaminiszter pedig két hete még maga mondta: addig nem tudják beadni a törvénymódosítást, amíg meg nem egyeznek az unióval.

A kormány ellehetetleníti a reklámipart

A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) szerint a reklámközvetítési tevékenységre vonatkozó törvényjavaslat felborítja a reklámipar évtizedek alatt kialakult működési rendjét, a teljes reklámköltés csökkenését fogja eredményezni, amelynek következményei lesznek a tartalom minőségére is. A szervezet a törvénytervezet visszavonására, illetve a mielőbbi a szakmai egyeztetések megkezdésére kéri a kormányt.

A szövetség szerint a javaslat értelmében mind a média-, mind a hirdetői oldalra újabb jelentős költségek és kezelhetetlen adminisztrációs terhek hárulnak és a piacon működő médiaügynökségek ellehetetlenülhetnek. Adminisztratív és kapacitási okok miatt pedig sokkal kevesebb médiatulajdonos tud majd szerződést kötni a hirdetőkkel, nő a piaci koncentráció, sok kisebb médium elveszítheti reklámbevételeit.

A következő választásig biztosan nem épül meg az új fővárosi szuperkórház, sőt, nevüket elhallgató egészségügyi vezetők szerint lehet, hogy soha nem lesz ilyen fejlesztés. Egy kórházépületek tervezésével is foglalkozó nemzetközi építésziroda munkatársa ráadásul a Népszavának úgy nyilatkozott, egy minden szakterületet magába foglaló sok ezer négyzetméteres gyógyító tömb tervezése legalább egy-másfél éves munkát jelent.