reklámadó;

- 5,3

Hát megszavazták. És véletlenül épp 5,3 százalék lett. Mármint a reklámadó felső kulcsa. Az alsó kulcs pedig nulla százalékos, azaz 100 millió alatti reklámbevételnél nem kell majd fizetni a közterhet. Így is szinte mindenki perkálhat majd, lapunk a Népszava éppenséggel úgy, mint a reklámújságot kiadó Tesco, vagy az adó alól kibújni igyekvő sportklubok.

Az RTL Klub, amelynek megrendszabályozására tavaly nyáron kitalálták a reklámadót, sikerrel vette fel a harcot a soha meg nem hátráló Orbán-kormánnyal, és lobbistái - például Angela Merkel német kancellár vagy Thomas Rabe Bertelsmann-vezér - révén el is érte, hogy az eredetileg 40, majd 50 százalékos felső kulcs a tizedére csökkenjen. Hangjuk ráadásul Brüsszelig ért, így már az Európai Bizottság is a magyar szabályozást vizsgálja - több szempontból is.

Ennek ellenére úgy tűnik, kormányunk elégedett magával, különben megvárta volna az EB vizsgálatának végeredményét. Az EB ugyanis könnyen oda lyukadhat ki, hogy a tegnap elfogadott szabályozás is sérti az uniós jogot, vagyis Orbánék újabb változtatásra kényszerülnek majd. Az RTL mellett a TV2 örülhet még; e két cégnek milliárdokkal lett kisebb az adókötelezettsége. Hogy az RTL-nek tényleg megérte-e, az majd hosszú távon derül ki. Dirk Gerkens vezérigazgató mindenesetre - nem önszántából - már távozott a cégtől és ugyan a híradójuk nem éppen kormánypárti hangvétele megmaradt, a visszabulvárosodás nem kizárt. A reklámadó igazi vesztese a kisebb cégek mellett Simicska Lajos. S kormányunk elégedettsége vélhetően épp ennek szól. Február elején Simicska épp az akkor még csak ötletként felvetett ötszázalékos reklámadó miatt hirdetett meg totális médiaháborút a kormány ellen a Népszavában, amelyet másnap a gecizős nyilatkozatával folytatott másutt.

Hogy miért pont 5,3 százalék? Csak. Bár a Népszava már január elején azt írta, hogy az RTL jogi osztályán ott fekszik a kormány 5,3 százalékos reklámadóról szóló tervezete, ezt a kabinet cáfolta. Ettől még nem lesz nemzeti az RTL, de a tippünk bejött. Persze még így sem tudni, hogyan jött ki épp az 5,3. Gyanítom, a magyar vagy német kereszténydemokraták segítettek be. Valakinek eszébe juthatott Máté 5.3: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.