holokauszttagadás;kuruc.info;

- Betilthatják a kuruc.info rovatát

Indítványozta a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a kuruc.info oldalon elérhető "holokamu" elnevezésű aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét a nemzeti szocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt - erősítette meg a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán az atv.hu portál értesülését.

Bagoly Bettina felidézte: a hírportál főoldaláról tavaly január óta érhető el az aloldal, amelyen olyan cikkeket, írásokat gyűjtöttek össze, amelyek a holokauszt megtörténtét tagadják, kétségbe vonják, jelentéktelen színben tüntetik fel, illetőleg ezt az állítást igazolni próbálják.

Hozzátette: ebben az ügyben bírói végzés a kerületi ügyészségre még nem érkezett. Tájékoztatott ugyanakkor, hogy a II. és III. kerületi ügyészség korábban már kezdeményezte a kuruc.info honlap egy 2013 júliusában közzétett, a holokausztot tagadó megállapításokat tartalmazó cikkének végleges hozzáférhetetlenné tételét. Ebben az ügyben az eljárásra illetékes Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a cikk és az ahhoz fűzött hozzászólások végleges hozzáférhetetlenné tételét rendelte el. A végzés március elején emelkedett jogerőre.

A közvetlen veszélyt jelentő 991 hordó veszélyes hulladékból 753 hordót, mintegy 122 tonnát május 26-ig már elszállítottak a szakemberek az Illatos útról - közölte a Pest Megyei Kormányhivatal Sajtóosztálya szerdán.