Lengyelország;elnökválasztás;

- A választás megosztotta a lengyeleket

Az elnökválasztáson leadott szavazatok megosztották Lengyelországot, nagyon fontos lesz az új államfő és a kormány közötti együttműködés – mondta Ewa Kopacz lengyel kormányfő kedd délutáni sajtóértekezletén azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltjét, Andrzej Dudát választották meg Lengyelország új elnökévé.

A jobbközép Polgári Platform (PO) és az agrár Lengyel Parasztpárt (PSL) alkotta kormánykoalíció élén álló Kopacz elmondta: kormányára az őszi parlamenti választások előtt nagyon nehéz munka vár. „Nap mint nap következetesen fogunk mindazok szavazataiért küzdeni, akik nem szánták rá magukat arra, hogy jelöltünkre szavazzanak” – mondta a PO jelöltjének,  Bronislaw Komorowskinak a választási vereségére utalva. Kopacz bejelentette: a PO június közepén kongresszust tart, melyen bemutatja választási programját.

Szintén kongresszust készül összehívni a PiS, mégpedig július elejére - ezt hétfőn jelezte a fő ellenzéki tömörülés, bejelentve Jaroslaw Kaczynski pártelnök kormányfői jelöltségét is. Kedd délelőtt Radoslaw Sikorski házelnök -  aki szeptemberig a PO kormányában külügyminszteri posztot töltött be -  Duda megválasztásához gratulált. Komorowski elnökségét úgy értékelte: a leköszönő államfő „jól szolgálja Lengyelországot”. Dudának pedig – némi iróniával - a kampány alatt tett ígéretek teljesítését kívánta. „Egyedülálló lehetősége lesz, hogy például  a jövő évi varsói NATO-csúcs házigazdájaként  a lengyel érdekeket és saját vezető szerepét érvényesítse” – mondta a házelnök. Emlékeztetett: a csúcs megrendezése Bronislaw Komorowski és a PO-kormány érdeme. Sikorski ezzel vélhetően arra is utalt, hogy Duda egykori elődjével és párttársával, a 2007 és 2010 közötti államfővel, Lech Kaczynskivel éles vitát folytatott az akkori kormányfő, Donald Tusk arról, kinek a tiszte Lengyelországot képviselni a magas rangú nemzetközi találkozókon. 

Sikorski kifejtette: az új államfő  feladata Lengyelország nemzetközi pozíciójának erősítése lesz. Mint megjegyezte, Komorowski is erre törekedett. A házelnök úgy vélte, Dudának az egész társadalmat, „nemcsak saját tömörülését” kell képviselnie. Andrzej Duda megválasztása után megerősítette: az összes lengyel elnöke kíván lenni, a PO és a PiS tábora közötti törésvonal mentén megosztott társadalomban a nemzeti egység visszaállítására fog törekedni.

Andrzej Duda 43 éves jogász, aki a múlt évtized végén államtitkár-helyettesi posztot töltött be Lech Kaczynski elnöki hivatalában, majd 2011-től parlamenti, 2014-től pedig európai parlamenti képviselő volt, a szavazatok 51,55 százalékával győzött az elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulójában. A megválasztott elnök augusztus 6-án teszi le a hivatali esküt a lengyel parlamentben.

A dohánytermékek adójának megemelésével, az Egészségügyi Világszervezetet segítségül hívva és minden korábbinál szigorúbb szabályok bevezetésével próbálják meg visszaszorítani a dohányzást Kínában, ahol a lakosság csaknem egyharmada cigarettázik.