Megdöbbenéssel értesült a régészszakma a Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter nevével jegyzett törvénymódosítási indítványról, mely többek között jelentősen átalakítaná a kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházásoknál a kivitelezéseket megelőző régészeti feltárásokra vonatkozó szabályokat.
A javaslat részéletes vitája lezárult, a héten, vagy a jövő héten várhatóan elfogadja a Parlament. A Magyar Régész Szövetség szerint semmiféle szakmai egyeztetés nem történt az ügyben. A javaslat egyebek mellett lerövidítené az ásatások időtartamát, elvégzésüket nem kötné akkreditációhoz, és a váratlanul felbukkanó leletek esetében sem írná elő az adott beruházás ütemének lassítását.
A szövetség szerint a tervezet nem összeegyeztethető a nemzetközi és hazai régészeti örökségvédelem elvárásaival. A módosítás elfogadása esetén nem biztosítana megfelelő garanciákat a régészeti örökség megóvására. Ezért a szövetség javasolja a törvénytervezet újragondolását és a szakmai szervezettekkel való konzultáción alapuló újrafogalmazását. Lassányi Gábortól, a szervezet elnökétől megtudtuk, javaslatukra még nem ékezett válasz.
Korábban L. Simon László, akihez a régészet ágazatai felügyelete tartozott, elindított egy szakmai párbeszédet, ennek része volt például, hogy csak olyan cégek végezhessenek ásatást, melyek egy szigorú akkreditációs folyamat során bizonyítják alkalmasságukat. L. Simon koncepciója az volt, hogy a régészeti feladatellátást részben piacosította volna, hogy ezzel meggyorsítsa a nagyberuházások előtt kötelezően elvégzendő megelőző régészeti feltárásokat.
Az akkreditáció ugyanakkor szakmai garanciát is jelentett volna. Meg is jelent erről márciusban a 14/2015 számú kormányrendelet. Seszták javaslata azonban keresztül húzza mindezt, hiszen a kiemelt útépítéseknél a „járulékos régészeti feladatellátásba és az egyes régészeti szaktevékenységekbe” nem akkreditált szervezetek is bevonhatóak lennének.
A Magyar Régész Szövetség szerint a tervezet elfogadása esetén okafogyottá válik az intézmények és szervezetek akkreditációja, a feltárásokban résztvevő szakmai szereplők kompetenciája és kiválasztása pedig ellenőrizhetetlenné válik, és nem segíti elő a szükségessé váló régészeti szakfeladatok gyors és magas szintű ellátását.
A módosítás lerövidíti a leletmentő feltárások idejét, míg korábban 30 ásatásra alkalmas napban maximálta a törvény az erre fordítható időt, most egyszerűen 30 naptári napot határoz meg. A régészek szerint hiába számolhatnak el az alkalmatlannak tartott napokra többlet forrást, vannak olyan állapotok, amelyeken még nagy anyagi ráfordítással kivitelezett technikával sem lehet olyan mértékben javítani, amely lehetővé tenné a hazai és nemzetközi régészeti feltárásokra vonatkozó szakmai protokolloknak megfelelő módszerekkel és minőségben a régészeti örökség megóvását. Így a régészeti emlékek ellenőrizhetetlen és nagymértékű pusztulását vetíti elő ennek bevezetése.
A szövetség elfogadhatatlannak tartja továbbá a tervezet azon részét, mely szerint a beruházás kivitelezésekor történő régészeti megfigyelés során régészeti lelőhely vagy lelet váratlan előkerülése a kivitelezés ütemét nem hátráltathatja, és ilyen váratlan lelet feltárásra csak akkor van lehetőség, ha a miniszter 8 napon belül elrendeli a feltárást és erről a beruházót értesíti.
Mivel az építkezéseket megelőző régészeti vizsgálatok a ma rendelkezésre álló legmodernebb eszközökkel sem képesek arra, hogy teljesen kizárják váratlan régészeti emlékek előkerülésének lehetőségét a kivitelezés közbeni földmunkák során, a gyakorlatban ez a rendelkezés szintén a régészeti lelőhelyek, leletek nagyon komoly veszélyeztetésével és hazánk pótolhatatlan régészeti emlékeinek pusztításával járhat.
Nem ez az első eset, hogy megnehezítik a régészek munkáját. 2012-ben egy L. Simon László által benyújtott törvénymódosítás óta a régészeti feltárásokra fordítható összeg nem haladhatja meg az érintett területen folytatott beruházás értékének 1 százalékát. A felső értékhatárt 200 millió forintban maximalizálták, a próba- és megelőző feltárásokra fordítható időt pedig 30-30 napban határozták meg. A döntést akkor sem előzte meg szakmai egyeztetés. Sőt, a szövegből az derült ki, hogy a törvényalkotásba a szakminisztériumoknak is alig volt beleszólásuk.
A kétszázmilliós keret ugyanis mintegy 40 ezer négyzetméter feltárására elég, holott egy-egy projektterület akár több száz hektáros is lehet. Több olyan feltárást is végeztek, amelyeket a jelenlegi feltételek mellett nem lehetett volna befejezni: ilyenek voltak az alsónyéki neolitikus temető feltárása, vagy az Árpád-kori leleteket felszínre hozó perkátai ásatások is – nyilatkozta akkoriban Lassányi Gábor. A kétszázmillió forint pedig sokszor csak a feltárás előtt álló terület nagyságának meghatározására elég.
Nagy csapás volt a régészet számára, amikor a kormány megszüntette a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt. Ezzel a régészeti szabályozás, az ásatási engedélyek kiadása egy független hivataltól az államigazgatás különböző szerveihez kerültek, részben a Belügyminisztériumhoz, részben a kormányhivatalokhoz.
A beruházók régóta panaszkodnak a régészekre, gyakran éri őket az a vád, hogy miattuk lassul egy-egy építkezés. Lassányi szerint arról van szó, hogy a rosszul előkészített beruházások esetében a régészeket kiáltják ki bűnbaknak. A nagyobb földmunkával járó beruházok előtt ugyanis az építtetőknek saját költségükön el kell végeztetniük a megelőző régészeti feltárásokat.
A mértéket először egy 2001-es jogszabály határozta meg a beruházás minimum 0,9 százalékban. Ez az összeg a valóságban elérhette a beruházás 3-5 százalékot is. Egyes számítások szerint a 90-es évek közepétől több mint 30 milliárd forint áramlott a magyar régészetbe, jórészt állami forrásból.