építőipar;Opten;cégmegszűnés;

Illusztráció/Thinkstock

- Drámai cégmegszűnések az építőiparban

Csaknem 600 cég szűnt meg Magyarországon áprilisban az építőiparban, miközben 250 új alakult, ilyen mértékű leépülésre sohasem volt példa, még akkor sem, amikor a lánctartozások és a gazdasági válság egyszerre hatott az ágazatra - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

A közlemény szerin az építőiparban  korábban indult meg a cégtörlések számának emelkedése, mint más gazdasági ágazatokban, az első négy hónap növekedési dinamikája 24 százalékos, szemben az összes cég körében tapasztalható 35 százalékkal.Tóth Tamást, az Opten ügyvezetője szerint az adatok egyrészről az évek óta tartó konszolidációt, másrészt a versenyszektor megrendeléseinek hiányát tükrözik.

Az elemzés szerint továbbra is komoly probléma, hogy az ágazat beruházásaiban a központi költségvetésből származó források dominálnak. Az infrastrukturális beruházások mellett elenyésző a lakóingatlan-fejlesztés, továbbá az új szerződések állománya és a teljes szerződésállomány is csökkenőben van. Így a trend azt mutatja, hogy a 2014-ben felfutó állami megrendelések ugyan még húzzák az ágazatot, de a kifutó beruházásokat sem központi oldalról, sem versenypiaci oldalról nem képesek pótolni az új megrendelések. Az építőipari kilátások ezért nem túl kedvezőek.

Az elemzés szerint ezen a helyzeten csak az ingatlanpiac és a banki hitelezés felfutása segíthet. A lakosság továbbra is inkább megtakarítóként, mintsem beruházóként működik a gazdaságban, a hitelekkel és a pénzintézetekkel kapcsolatos bizalma rendkívül csekély, így a hitelezés felfutása és az ingatlanpiac felpörgése, ha el is kezdődik, nem lesz látványos, inkább lassú és fokozatos - írta az Opten.

Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd délután 5 óra óta szerda reggelig a nemzetközi devizakereskedelemben: az euró jegyzése 7 órára 306,04 forintra erősödött a kedd késő délutáni 305,89 forintról.