Videoton;Labdarúgó Magyar Kupa;Csertői Aurél;

A kupa elnyerése 30 millió forintot hoz a győztes csapat konyhájára FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR

- Jön a veretlenek csatája

A labdarúgó Magyar Kupa ma esti fináléjában a Ferencváros 21., míg a Videoton második diadalára hajt. Mindkét együttes veretlenül jutott a döntőbe, ráadásul a presztízsen kívül anyagilag sem jár rosszul a győztes, ugyanis a bajnok 30 millió forinttal lesz gazdagabb.

Hévíz, Vecsés, ESMTK, Honvéd (büntetőkkel), Csákvár és Szolnok. Ezen együttesek ellen kellett diadalmaskodnia a Ferencvárosnak, hogy bejusson a ma esti labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, és hazai környezetben, a Groupama Arénában szerezhesse meg története 21. MK-győzelmét. Hogy az sikerüljön, még hátravan egy lépés, mégpedig a Videoton legyőzése. A fehérváriak százszázalékos mérleggel, a Testvériség, a Kunszállás, a Szigetszentmiklós, a Diósgyőr, a Pécs és a címvédő Újpest legyőzésével jutottak a fináléba, és közöl kerültek ahhoz, hogy 2006 után ismét magasba emelhessék az MK serlegét.

A Fradi-stadionja jó ómen lehet a piros-kékeknek, ugyanis az első diadalukat éppen az Üllői úton érték el. Akkor még FC Fehérvár néven, Csertői Aurél irányításával a Vasast győzte le, 2-2-es végeredményt követően büntetőkkel. Ezen felül még háromszor játszott döntőt a Videoton, ám 2011-ben a Kecskeméttel, 2001-ben a Debrecennel, 1982-ben pedig az Újpesttel szemben maradt alul az együttes.

A Ferencváros lényegesen több sikert aratott a Magyar Kupában. A zöld-fehérek 31. alkalommal jutottak el a fináléig - igaz, 1912-ben nem álltak ki az MTK ellen -, ebből pedig 20-szor kupagyőzelmet ünnepeltek. Legutóbb tíz évvel ezelőtt volt lehetősége az FTC-nek elhódítania a trófeát, ám súlyos 5-1-es vereséget szenvedtek a Sopron együttesétől.

A Ferencváros jelenlegi keretéből csak Gera Zoltán vehette át zöld-fehér mezben a Magyar Kupát, igaz ő kétszer is (2003, 2004), ráadásul a 2004-es Honvéd elleni sikerből góllal is kivette a részét.

A két együttes kétszer találkozott egymással a Magyar Kupában. Először 1967-ben a másodosztályú Székesfehérvári Vasas otthonában nyert a Ferencváros 3-1-re, majd 1972-ben 3-2-re ismét a zöld-fehérek diadalmaskodtak az akkor már a Videoton nevet viselő és az első osztályban szereplő együttes felett az MK elődöntőjében. Több mint 40 év után ma este 8 órakor újra összecsap egymással a két együttes a Magyar Kupa fináléjában a Groupama Arénában, és eldől, hogy ki hódítja el trófeát, és az azzal járó 30 millió forintot. A mérkőzés játékvezetője Iványi Zoltán lesz.

Ők mondták

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa: „Nem szerepeltem még döntőben, izgatottan várom a szerdai meccset. A Ferencváros 2004 óta nem nyert Magyar Kupát, éppen itt van az ideje. A szezon előtt az volt a célunk, hogy a bajnokságot és a kupát is megnyerjük. Előbbi sajnos nem sikerült, a Vidit nem tudtuk befogni, éppen ezért kiemelten fontos számunkra a kupa. Készen áll a csapat a feladatra.”

Gyurcsó Ádám, a Videoton középpályása: „Játszottam korábban Ligakupa- és Szuperkupa-döntőt is, felemás érzésekkel gondolok ezekre, hiszen, volt, amelyiket megnyertük, volt, hogy kikaptunk. Most újra egy nagy lehetőség kapujában állunk, a Fradi otthonában nyerhetjük meg a Magyar Kupát, a Fradi ellen.”

Szolnoki Roland, a fehérváriak védője: Azt hiszem, nem túlzok, amikor azt mondom, hogy ma Magyarországon, minden futballt szerető ember ezt a találkozót várja a legjobban. Bennünk óriási a bizonyítási vágy, és szeretnénk a bajnoki cím mellé a Magyar Kupát is megszerezni, amit a Vidi története során eddig csupán egy alkalommal tudott elhódítani.”

Thomas Doll, az FTC vezetőedzője: „A Paks elleni győzelem után örömmel és önbizalommal telve vághatunk neki a Magyar Kupa döntőjének.”

A mai program
Amatőr Kupa, döntő:
Sajóbábonyi VSE-Jászapáti FK (15 óra, Tv: Duna World)
Magyar Kupa, döntő:
Ferencváros-Videoton (20 óra, Tv: Duna)



Tegnap délután repülőre ültek az U20-as válogatott tagjai, és 28 órás utazásukat követően a Föld túlsó oldalán, Új-Zélandon érnek célba, ahol a hónap végétől az U20-as korosztálynak rendeznek labdarúgó világbajnokságot.