jégkorong;Sidney Crosby;Jevgenyij Malkin;Arany Klub;

Crosby tagja lett az Arany Klubnak, vagyis olimpiai bajnok, Stanley
Kupa-győztes és világbajnok FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MA

- Félelmetes kanadaiak

Ha valaki éppen a fináléban kapcsolódott be a jégkorong Divízió A világbajnokság küzdelmeibe, alig hihetett a szemének: Kanada ugyanis mintha edzőmeccset játszott volna a döntő másik résztvevőjével, a tavalyi aranyérmes Oroszországgal. Az egész találkozóról mindent elmondott, hogy amikor hét perccel a vége előtt az oroszok végre megszerezték a becsületgólt a torna során végig egyenletesen jó teljesítményt nyújtó Jevgenyij Malkin révén, úgy ünnepeltek, mintha a finálé győztes találatát ütötték volna. Pedig az észak-amerikaiak így is 6-1-re vezettek, s ennyi is maradt a végeredmény.

Az oroszok hamar rájöttek arra, semmi keresnivalójuk sem lehet a valóban bombaformában korongozó kanadaiak ellen a prágai O2 csarnokban, ahol több mint 17 ezren figyelték a mérkőzést. Nem volt egy súlycsoportban a tavalyi olimpiai bajnok, s a 2014-es esztendő világbajnoka. Sidney Crosbyék olyan erőfölényben voltak, amilyenre utoljára talán a nyolcvanas évekbeli szovjet csodaválogatott volt képes. Azonnal letámadták az ellenfelet, s ami különösen feltűnő volt, ezt az elképesztő iramot egészen a meccs végéig diktálni tudták.

Kanada teljesen megérdemelten szerezte meg 25. világbajnoki aranyérmét, s vasárnap esti produkciójával feltette az i-re a pontot. Igazi gálaelőadás volt ez a szbornaja ellen. Az észak-amerikai gólokat Cody Eakin, Tyler Ennis, Crosby, Tyler Seguin, Claude Giroux, és Nathan Mackinnon érte el. Kanada ezzel revánsot vett az oroszok ellen a 2008-as és 2009-es döntőbeli vereségért. A diadalért 955 ezer euró ütötte a győztes csapat markát.

Bár a kanadaiak az első harmadtól domináltak, a különbség a második harmadban ütközött ki legjobban, amely után már 4-0-át mutatott az eredményjelző. A második húsz percben az oroszok kapura lövésig sem tudtak eljutni. A meccs után Crosby tagja lett az Arany Klubnak, vagyis elmondhatja magáról, hogy olimpiai aranyérme és Stanley Kupa-győzelme mellett vb-aranyérme is van.

Egy csoportban a világbajnokkal

A magyar jégkorong-válogatott többek között a friss világbajnok, olimpiai aranyérmes Kanadával játszik majd azonos csoportban a jövő évi oroszországi vb-n. Rich Chernomaz szövetségi kapitány idén feljutott együttese - amint az a nemzetközi szövetség honlapjáról kiderült - Kanada mellett Finnországgal, az Egyesült Államokkal, Szlovákiával, Fehéroroszországgal, Franciaországgal és Németországgal találkozik az egy év múlva (május 6-22.) esedékes torna szentpétervári csoportjában.

A hét ellenfél közül csak a franciákkal szemben pozitív a magyar mérleg. A két csapat sokáig azonos szinten állt, ám az utóbbi közel egy évtizedben a franciák szinte mindig az élvonalban voltak érdekeltek. Az eddigi 51 egymás elleni találkozóból 27-szer győztek a magyarok, 18-szor kikaptak, és volt 6 döntetlen is. A két gárda legutóbbi összecsapásán, 2013. november 10-én Székesfehérváron a hazaiak győztek 5-2-re felkészülési tornán.

A tegnap közölt világranglista szerint a magyar válogatott – tartva korábbi pozícióját – a 19. helyen áll, amelynek élére visszakerült a vb-győztes kanadai csapat.

Elismerések
Legértékesebb játékos (a média képviselőinek szavazatai alapján): Jaromír Jágr
Legjobb kapus: Pekka Rinne (finn)
Legjobb hátvéd: Brent Burns (kanadai)
Legjobb csatár: Jason Spezza (kanadai)
All-Star Team (a média szavazatai alapján):
Kapus: Connor Hellebuyck (amerikai)
Hátvédek: Burns és Oliver Ekman-Larsson (svéd)
Csatárok: Jagr, Spezza és Taylor Hall (kanadai)



A Barcelona nyerte a spanyol labdarúgó bajnokságot, ezzel a katalán együttes 23. alkalommal lett aranyérmes. Luis Enrique együttese az utolsó előtti fordulóban 1-0 arányban győzött az Atlético Madrid otthonában, ezzel behozhatatlanná vált az előnye az utolsó, 38. játéknap előtt a Real Madriddal szemben.