adó;posta;szja;nyitvatartás;

Illusztráció/Thinkstock

- Rohamra készülnek a postánál

Egy korábbi felmérés szerint a magyarok többségére jellemző a "halogatás", kiváltképp - és érthető módon -  ha kellemetlenebb kötelezettségnek kell eleget tenni, és hát az szja-bevallás vélhetőleg nem a könnyed szórakozás kategória. A Magyar Posta Zrt. minden esetre jelezte: a személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, május 20-án több fióknál hosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket.  Aki még nem készítette el, és nem adta fel a bevallást, annak segíthet az a kis "oktatófilmecske," amit a NAV tett fel a legnépszerűbb videomegosztóra. 

Ej, ráérünk arra még 

A Privátbankár írta meg múlt héten, hogy bizony, idén is működik a Pató Pál-effektus,  és sokan az utolsó napokra hagyják az szja-bevallás elkészítését, május 10-ig mintegy 1,7 millió érkezett az adóhatósághoz, miközben a hivatal idén is közel 4,5 milliót vár. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a már beérkezett bevallásokban sok a hiba, érdemes használni a NAV honlapján elérhető általános nyomtatványkitöltő programot.  

Ha mindezzel megvagyunk, irány a posta 

Az éjjel-nappal nyitva tartó budapesti 145-ös postán (XIV. Amerikai út 25.) kívül, a 62-es posta (Nyugati pályaudvar) és a 72-es posta (Keleti pályaudvar) 24.00 óráig, míg a 114-es posta (Mammut Bevásárlóközpont) 21 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. Vidéken, valamennyi megyeszékhelyen, legalább egy posta 20 óráig tart majd nyitva május 20-án.

A vidéken nyitva tartó posták listáját itt találja.

A Magyar Posta felkészült a várható forgalomnövekedésre, ugyanakkor az ügyfeleket arra kéri, hogy időben érkezzenek a postára, vegyék figyelembe a várakozási időt - olvasható a közleményben. A posta a küldemény felvételét a tényleges felvételi dátummal ismeri el, így ha az ügyfél a bevallási határidő utolsó napján közvetlenül éjfél előtt érkezik a postára, de a küldemény felvételére csak éjfél után kerül sor, akkor azon a tényleges dátumot rögzítik. Korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is közölte, hogy a fővárosi és a megyeszékhelyeken található központi ügyfélszolgálatai rendkívüli nyitva tartással várják az adózókat a személyi jövedelemadó-bevallások beadási határidejéig, május 20-ig.

Ami pedig a jövőt illeti

Múlt csütörtökön benyújtotta a kormány a jövő évi adótörvények javaslatát - Tállai András szerint az elmúlt tíz év legrövidebb adócsomagját -az Országgyűlésnek. Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tartalmazza, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa 15 százalékra, a sertés tőkehúsok áfája 5 százalékra csökken 2016-ban, és mérséklődik a bankadó felső kulcsa is: 2016-ban 0,53 százalékról 0,31 százalékra, 2017-ben és 2018-ban 0,21 százalékra csökken. Az előterjesztés szerint az adótörvény-javaslat különlegessége, hogy az elmúlt tíz év legrövidebb adócsomagja, alig több mint 30 paragrafusból áll, és az adócsökkentés költségvetését megalapozandó nem tartalmaz új adót vagy adóemelést, a közterhek vagy mérséklődnek, vagy nem változnak. A reklámadó módosítása nem kerül be a mostani adócsomagba,  ez külön törvényjavaslatként kerül a parlament elé. 

Mégsem engedik el Vida kezét?
Nem kell leváltani Vida Ildikót a NAV éléről - jelentette ki Varga Mihály vasárnap este az ATV Szabad Szemmel című műsorában. Legalábbis nem "most" és nem "azonnal." A nemzetgazdasági miniszter magyarázatképpen hozzátette, hogy jelenleg nincs olyan kormányzati szándék, hogy most azonnal el kelljen bocsátani az adóhatóság elnökét. Varga Mihály azt is hozzátette, hogy az erről szóló sajtóhírek kacsák.

Körvonalazódnak a jövő évi költségvetés számai -  írta lapunk április 23-án. A költségvetés gyorsított benyújtásával és elfogadtatásával a kormány nyilvánvaló célja, hogy a konvergenciaprogram idei felfrissítése kapcsán már a 2016. évi számokkal állhassanak elő. Ilyen igényt ugyan Brüsszel nem támaszt, az Európai Unió sokkal inkább a költségvetési számok megalapozottságát vizsgálja, sem mint azt, hogy a törvényt mennyire korán fogadja el a tagállamok Országgyűlése. Így aligha szerez az Orbán-kormány jó pontokat azzal, hogy már a nyári törvényhozási szünetet megelőzően Magyarországnak lesz 2016. évi költségvetése - véli szakértőnk.

Az szja mérséklésének érdemleges hatása nem lesz - mondták a szakértők, és a 15 százalék még messze van a kormányfő által korábban meglebegtetett, egy számjegyű adókulcstól. A mostani lépés még tovább rontja a helyzetet - jelezte a Népszava érdeklődésére Katona Tamás. A közgazdász egyetemi tanár álláspontja szerint alapvetően hibás, hogy az egykulcsos szja-hoz mereven ragaszkodik a Fidesz-kormányzat, ezért az adómérséklésnek az igazi haszonélvezői a vagyonosok, a magasabb jövedelműek lesznek. A sertés tőkehús adócsökkenése arra vall, hogy folyik az ötletelés a kormánypárt háza táján - fűzte hozzá a szakértő. A kétgyermekesek adócsökkentésével az a gond - emlékeztetett Katona Tamás, hogy a családi pótlékot Fidesz-kormány korábban befagyasztotta.  A teljes foglalkoztatás, pedig továbbra is álom.

A német titkosszolgálat, a BND segíthetett az amerikai CIA-nak Oszama bin Laden felkutatása során – írta a Bild am Sonntag.