Michelisz Norbert;Zengő Motorsport Team;

- Michelisz: negyedik hely, majd kiesés

A nürburgringi pályán folytatódott a túraautók világbajnoksága. A Hungaroringen futamot nyerő Michelisz Norbert ezúttal is kitett magáért, hiszen az első futamon a negyedik helyről indulva rajtpozícióját megtartva ugyanezen a helyen végzett.

Pedig nem volt egyszerű a Zengő Motorsport versenyzőjének a dolga, ugyanis a WTCC mezőnye a Nordschleife és a Grand Prix-pálya majdnem 25 km-es távját használja, így „mindössze” három körből állt a verseny. Az élen természetesen a három Citroen végzett López, Loeb, Muller sorrendben, míg mögöttük ért célba a magyar pilóta.

A második verseny már egyáltalán nem alakult jól Michelisz számára, aki a hetedik helyről vágott neki az újabb 3 körnek, de rögtön az elején hátulról felöklelték. Visszaesett a mezőny végére, majd ki kellett mennie a boxba, és pont nélkül zárt. Ezúttal Muller győzött, megelőzve a címvédő Lópezt, míg a Honda becsületét ezúttal a harmadik helyen végző Monteiro mentette meg.

Eredmények
WTCC vb-sorozat, Nürburgring
Első futam: 1. José María López (argentin, Citroën), 2. Sébastien Loeb (francia, Citroën) +4.930 mp. h., 3. Yvan Muller (francia, Citroën) +8.759 mp. h., 4. Michelisz Norbert (magyar, Honda) +9.918 mp. h.
Második futam: 1. Yvan Muller (francia, Citroën), 2. José María López (argentin, Citroën) +0.173, 3. Tiago Monteiro (portugál, Honda) +0.539. Michelisz kiesett.
A vb állása: 1. López 177 pont, 2. Loeb 127, 3. Muller 126... 6. Michelisz 61.



Az Egyesült Államok és Törökország élesen bírálta egy egyiptomi bíróság döntését. A taláros testület ugyanis halálra ítélte Mohamed Morszi volt elnököt. Az ítéletet június 2-án az ország vallási elöljárójának, a főmuftinak is meg kell erősítenie.