bevallás;szja;

- Szerdáig lehet bevallani és befizetni az szja-t

Május 20-ig, szerdáig lehet bevallani és befizetni a személyi jövedelemadót (szja), és addig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is közel 4,5 millió bevallást vár, amelyből május 10-ig 1,727 millió érkezett meg, nagyjából annyi, mint tavaly ugyanebben az időszakban (1,693 millió).

Érdemes használni a NAV honlapján elérhető általános nyomtatványkitöltő programot, mert nemcsak segít a lehető legkevesebb hibával kitölteni a bevallást, hanem bizonyos adatokat elegendő egyszer beírni és a program önállóan számol. A hibák közül a program pirossal jelöli a bevallás tartalmi hibáját, sárgával az összefüggésekre hívja fel a figyelmet, a kék pedig olyan súlyos hibát mutat, amellyel a bevallás érvénytelen. A többség egyébként az eddigi adatok szerint a számítógépes megoldást választotta, mindössze 240 ezren maradtak a hagyományos kézi kitöltésnél. A "söralátét-bevallást" idén eddig 26 ezernél is többen töltötték ki.

Május 20-a nemcsak a bevallás benyújtásának, hanem a személyi jövedelemadó megfizetésének is a határideje. A bevallási nyomtatványon a részletfizetés lehetősége is választható - 150 ezer forintig 6 havi részlet kérhető -, ilyenkor az első részletet kell május 20-áig megfizetni. Az adó átutalással és csekken is befizethető, az ügyfélszolgálatokon pedig bankkártyát is használhatnak az adózók. Utaláskor az adóazonosítót kell beírni a közlemény rovatba.

Akinek visszaigényelhető adója van, a bevallás főlapján kell jeleznie, ha visszakéri az adót, és ez esetben meg kell adni az utaláshoz szükséges bankszámlaszámot vagy postai címet is. Ha az szja-bevallás hibátlan, a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül visszafizeti az összeget.

Az szja 1+1 százalékáról is május 20-ig lehet rendelkezni, a támogatható szervezetek megtalálhatók a NAV honlapján. Az adózók tavaly mindössze a 23,2 milliárd forintos elvi keret 52,2 százalékát ajánlották fel. A "bennragadó" összeg az idei évtől a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül, amelyből pályázatokon keresztül igényelhetnek támogatást a civil szervezetek.

A személyijövedelemadó-bevallás május 20-i határidejéig a NAV központi ügyfélszolgálatai rendkívüli nyitva tartással várják az adózókat. Az szja-bevalláshoz szükséges információkról a NAV általános tájékoztató rendszerében is érdeklődhetnek az ügyfelek a 06-40/42-42-42-es számon. A hívásokat szintén a szokásosnál hosszabb nyitva tartással várják, hétfőtől szerdáig 8.30 és 18.00 óra között.

A szülőföldön való megmaradás és boldogulás, valamint a sikeres vállalkozások létrehozása a Vajdaságban is lehetséges, csak tanulni kell Magyarország tapasztalataiból - jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Szabadkán a Pannon RTV beszámolója szerint.