Fiorentina;Európa-liga;Sevilla;Napoli;Dnyipro;Bacca;

Europress/Getty Images/Gabriele Maltinti

- Közel a címvédés az Európa Ligában

A labdarúgó Európa Ligában a Sevilla magabiztosan jutott a fináléba, míg a Dnyipro meglepetésre kiejtette az esélyesebb Napolit.

A címvédő Sevilla idegenben is legyőzte a Fiorentinát, pedig az olaszok sokkal több helyzetet alakítottak ki. Ennek ellenére Bacca révén a 22. percben a vendégek szereztek vezetést, miután a jobboldali beadás elszállt a lábak alatt, és a támadó ezt kihasználva a hálóba lőtt. Ekkor összesítésben már négy gólos volt a firenzeiek hátránya, ami öt perccel később tovább nőtt.

Carrico maradt üresen a kapu előtt és pár méterről a kiszolgáltatott Neto kapujába lőtt. Bár az olaszok még küzdöttek egy darabig, de a rengeteg kapura lövésből egyet sem tudtak gólra váltani, sőt még büntetőt is hibáztak. Így az andalúziaiak megérdemelten jutottak a döntőbe, ahol tavaly után ismét nyerhetnek. Ami tehát nem sikerült a Real Madridnak a Bajnokok Ligájában, az még a Sevillának összejöhet az Európa Ligában.

Főleg úgy, hogy a fináléban nem az esélyesebb Napolival találkoznak majd, hanem a meglepetéscsapat Dnyiproval. Az ukránok már azzal is felhívták magukra a figyelmet, hogy idegenben 1-1-es döntetlent értek el Nápolyban, ám otthon sem elégedtek meg a gól nélküli végeredménnyel. Az első játékrészben voltak lehetőségeik az olaszoknak, de a fordulást követően mégis a Dnyipro szerzett vezetést. Seleznyov védőjével a nyakán estében fejelt a jobb felsőbe az 58. percben. A Napoli ezt követően már nem sok vizet zavart, így a házigazdák kerültek a varsói döntőbe.

Európa Liga:

Fiorentina–Sevilla 0-2

Továbbjutott: Sevilla 5-0-val.

Dnyipro–Napoli 1-0

Továbbjutott: Dnyipro 2-1-gyel.

Rendhagyó vívóasszót láthattunk ma a Magyar Sport Házában, ahol az utóbbi napokban a negatív híreivel a médiába kerülő Magyar Paralimpiai Bizottság elnöksége is székel. A tiltakozó paralimpikonok részéről Dani Gyöngyi, háromszoros paralimpikon vívó adott végül tust Gömöri Zsolt elnöknek és kérte fel a lemondásra. A képre kattintva galéria nyílik!