közigazgatás;béremelés;Lázár;

Lázár János egy korábbi sajtótájékoztatóján Fotó: Népszava

- Béremelést ígér Lázár

Ha csütörtök, akkor tájékoztató a kormánydöntésekről:  Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: jövőre 35 ezer közigazgatásban dolgozó bérét emelik, és a kormány döntött az e-kártya bevezetéséről is. Megtudhattuk, hogy állami ügyvédek képviselik a jövőben az államot,  társadalmi tanács összesíti a Paks környéki települések szempontjait és a brókerbotrányok folyományaként törvényben szabályozzák az állami és önkormányzati pénzlekötéseket.

Béremelés a közigazgatásban 

Lázár szavai szerint a dolgozók 2016 július 1-jével számolhatnak, mint a beígért béremelés időpontja, a 35 ezer, a közigazgatásban nem vezető beosztásban dolgozó ember munkadíjának emelésére jövőre 25 milliárd forint forrást fordítanak.   A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a kormány döntött arról is, hogy a közigazgatási eljárások díjtételét 10 milliárd forinttal csökkentik. Elmondta azt is, hogy a járási hivatalok, kamarák több mint ezer javaslata alapján jelentősen egyszerűsítenek építési hatósági, engedélyezési, foglalkoztatásra vonatkozó eljárásokat, és megnyitják a lakossági konzultációt is a témában.

Lesz e-kártya

Döntött a kormány az e-kártya bevezetéséről is.   Lázár János jelezte, hogy a kormány szerdai döntése értelmében felmenő rendszerben vezetik be az új okmányt, amely összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a TB-kártyát és az útlevelet, kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybe vételével és akár diákigazolványként is funkcionálhat. Az e-kártya alkalmas lesz elektronikus ügyintézésre, elektronikus aláírásra.  A kártya bevezetését idén megkezdik, ingyenesen vagy méltányos áron biztosítják majd azt az embereknek - mondta a tárcavezető, célként megjelölve, hogy egy okmánnyal minden helyzetben lehessen ügyeket intézni.

Brókerbotrányok, kufárkodás, polgármesterek béremelése  

Törvény szabályozza majd az állami pénzlekötéseket - jelentette be a brókerbotrányok kapcsán Lázár János. Magyarázata szerint alapvető cél, hogy az érintettek állampapírban, a Magyar Államkincstárnál tartsák megtakarításaikat, ezt az állami gazdasági társaságoknál és az önkormányzatoknál is érvényesíteni kívánják. Megfogalmazása szerint jelentősen háttérbe kell szorítani a kufárkodás lehetőségét az állami és az önkormányzati szektorban is. A miniszter elmondta, hogy 60 polgármester törvénytelenül megemeltette bérét 30 százalékkal, ezen ügyekben a kormányhivataloknak kell eljárni. Közölte azt is, hogy a Belügyminisztérium javaslatot tesz 990 kistelepülési polgármester bérének kiegészítésére. Ebben azok részesülhetnek, akik részt vesznek a közfoglalkoztatás szervezésében.

Állami ügyvédek képviselik az államot

A tájékoztatón az is kiderült: a döntés szerint újra létrejöhet a Kincstári Jogügyi Igazgatóság, amely az államot képviseli a hazai és nemzetközi peres eljárásokban. Erre - fedte fel Lázár -  Trócsányi László igazságügyi miniszter tett javaslatot a szerdai kormányülésen. Speciális, ritka nemzetközi ügyek kivételével nem lesz több ügyvédi megbízás: állami alkalmazottak lesznek az állam ügyvédei. 

Paksi bővítés - társadalmi tanács a településekért 

A negyvenegy környéki település képviselő-testületének és országgyűlési képviselőinek bevonásával, Paks polgármesterének vezetésével társadalmi tanács létrehozásáról döntött a kormány a paksi bővítéssel kapcsolatosan - közölte az újságírókkal  a miniszter. Lázár János arról is beszámolt: júniusban Kijevben sor kerül az első nemzetközi, a megvalósításhoz szükséges engedélyezési eljárás részeként tartandó meghallgatásra. Egy hete Pakson is sor került az első hazai közmeghallgatásra, amelyet már a szükséges engedélyek érdekében tartottak – tette hozzá. Közölte azt is: döntés született egy új Duna-híd építéséről a beruházáshoz kapcsolódóan, Kalocsa magasságában.

Megdöbbentőnek tartja a Demokratikus Koalíció a 2016-ra javasolt költségvetés oktatási fejezetét. Niedermüller Péter, a párt alelnöke csütörtökön azt mondta, hiába nő a közoktatás támogatása két, a felsőoktatásé pedig valamivel kevesebb, mint három százalékkal, 2010 óta a mostani növekmény sokszorosát vonták már el a területről.