Mások nem nagyon tudták, mi az a kis doboz a riporter kezében, ami az első hazai kismagnó volt. A harmadik riport tárgya egy kutyaól formájú persely volt, amelynek az előlapján a kutya nyelvére kellett a bedobandó pénzt elhelyezni. Érdekes, ezt szinte mindenki ismerte. Amúgy az egész riportsorozatnak semmi értelme nem volt. A múltidézés, ha a múlt történelmi értelemben tegnap volt, akkor teljesen felesleges. Ha netalán ezekkel a riportokkal a múltat akarták „leleplezni”, ezek a tárgyak erre nem alkalmasak
Ez körülbelül olyan haszonnal járhat, mintha megkérdeznénk az embereket: ismerték-e még a nagymamájukat – ha már nem él – és az mivel szoktak neki kedveskedni a születésnapján. Semmi általánosítható tapasztalat nem keveredhet ki belőle. Egyébként is ez az a „megkérdeztük az utca emberét” módszer – bár sokszor élnek vele a nyomtatott, az elektronikus sajtóban és a rádióban -, ami semmire sem használható.
Azt se tudjuk, hány embert kérdeztek meg és merrefelé (mert adott esetben ez is számít), és ha sokakat, az sem alkalmas egyértelmű következtetésekre. Nem tudjuk, hogyan válogatták ki a megszólaltatottakat, illetve ezek közül hányat hagytak ki. Egyáltalán, milyen szempontok alapján válogattak.
A hasonló esetek tapasztalatai alapján könnyen elképzelhető, hogy a szerkesztő és a riporter a maga eleve kialakított elképzeléseit akarta illusztrálni ezzel a látszólag objektívnek tűnő módszerrel. (Ami éppen a válogatás miatt sem lehet az.) Az így megszólaltatott „utca embere” riportoknak ezért sem szabad semmit elhinni, legfeljebb arra alkalmasak, hogy az adott médiánál ezzel megpróbálják elspórolnia a sokkal nehezebb nyomozó munkát.