Libéria;Ebola;

- Libéria legyőzte az Ebolát

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, Libériában véget ért az ebolajárvány.

Az afrikai országból 42 napja nem jelentettek új esetet. Ellen Johnson Sirleaf libériai elnök a BBC-nek azt nyilatkozta, „átlépték a Rubikont”, s közös erőfeszítéssel sikerült úrrá lenni a fertőzésen. Libéria azon országok között volt, amelyekben a leginkább pusztított a járvány. Több mint 4700 ember veszítette életét. Libériában utoljára március 27-én találtak Ebola-fertőzöttet, azóta senkit nem kellett kezelni. Az országban komoly felvilágosító kampányt indítottak, hogy a pusztító vírus elleni védekezésre felhívják a figyelmet. A WHO ugyanakkor figyelmeztet, továbbra is fennáll a veszély, hogy betegek lépik át a határt, s újra felbukkan a fertőzés.

A szomszédos Guinea és Sierra Leone még mindig küzd a betegséggel, ott még mindig jelentkeznek új fertőzöttek. A térségben tavaly óta több mint 11 ezer emberrel végzett az Ebola.

Szerencsétlenül járt a spanyol légierő Airbus400M típusú szállítógépe a sevillai repülőter közelében – jelentette be a spanyol védelmi minisztérium.