Betyársereg;Terecske;

- Ne bántsd a magyart, mert...!

Több klán együttes részvételével, közel 30 fővel jelent meg a Betyársereg Tereskén. A Nógrád megyei kis faluról már írtunk korábban, és megígértük, hogy ellátogatunk oda, hogy megmutassuk: “Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz!” - dicsekednek a szinte zavartalanul végrehajtott akciójukkal a betyársereg nevű csoport tagjai portáljukon. 

A beszámoló szerint "természetesen" a cigányoktól kellett megvédeniük egy idős házaspárt a Nógrád megyei településen. Az efféle "élménybeszámolók" is gond és következmény nélkül megjelenhetnek minden publikációs felületen. 

A bűnöző életmódot folytató egyéneknek látniuk kell, hogy a magyarság megvédi magát. A hatóság, mint mindig, most is nagy erőkkel vonult a helyszínre. Bajtársainkat, persze már a falu határán megállították. Az eljárás korrekt és tisztességes volt ekkor és az egész ottlétünk alatt is. Örömünkre szolgál, hogy a rendőrség nem lát ellenséget bennünk - írják a beszámolóban. 

Hurrá. Köszönjük Pintér belügyminiszter. 

Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani ma délelőtt Budapesten, több közösségi közlekedési járat menetrendje pedig módosul.