vízilabda;Bajnokok Ligája;Szolnoki Dózsa-Közgép;Jug Dubrovnik;

- A pénz körül forog minden a Final Sixben

Noha szerdán kialakult a magyar férfi vízilabda-bajnokság fináléjának párosítása – a Szolnok az OSC-vel kerül szembe május 12-én, az első meccsen –, azért a Bajnokok Ligájának hatos döntőjébe jutott csapatoknak nem árt, ha fél szemmel már a Final Six híreit figyelik. A LEN ugyanis nyilvánosságra hozta a pénzdíjakat, valamint azt, miként, hogyan és mennyiért juthatnak jegyhez a barcelonai döntőbe jutott csapatok szurkolói.

Mivel a hatos döntőben két magyar csapat is érdekelt – a Szolnok és az Eger –, ráadásul mindketten már az elődöntőért is vízbe ugranak – az egriek a Jug Dubrovnikkal, a szolnokiak a címvédő Barcelonetával –, így számukra és a drukkereik számára mindenképpen hasznosak ezek a tudnivalók.

A szervezők különböző csomagokat kínálnak a szurkolók számára, ráadásul azok, akik a meghatározott hivatalos hotelben foglalnak szállást, a jegyeket ingyen kapják meg a hatos döntőre. Minden klub 50 jegyet ingyen megkap, emellett 150 jegyet 50 és 55 euróért ajánlanak a kluboknak, ezek mindhárom napra érvényesek – olvasható a waterpolo.hu szakportálon. A klub az igényeiket május 15-ig nyújthatják be a jegyekre vonatkozóan. Azért is fontos mindez, mert a csapatok drukkerei külön szektorokban foglalhatnak majd helyet a lelátón.

Ugyanakkor már az is nyilvános, hogy a Final Six-be jutott csapatok között miként oszlik meg a torna pénzdíja. A BL-győztes 50 ezer euróval lesz gazdagabb, de még a 6. helyezett is kap 27 ezer eurót, illetve a torna legjobb játékosa 1000 eurót vehet majd át.

A Bajnokok Ligája programja
Május 28., csütörtök
18 óra: ZF-Eger-Jug Dubrovnik
19.30: CNA Barceloneta-Szolnoki Dózsa-Közgép
Május 29., péntek:
6.30: az első nap vesztesei az 5-6. helyért játszanak
18 óra: ZF-Eger/Jug-Dubrovnik - Primorje Rijeka - elődöntő1
9.30: CNA Barceloneta/Szolnoki Dózsa-Közgép - Pro Recco - elődöntő
Május 30., szombat:
18 óra: bronzmeccs
19.30 perc: döntő



Az almából készült pálinkák a főszereplői a csütörtökön kezdődött és vasárnapig tartó X. Budapesti Pálinkafesztiválnak, amely idén első alkalommal látogatható ingyenesen a fővárosi Városháza Parkban.