Nagyon alapos írást olvastam a minap a Népszavában. Sok munkával készült elemzést az egészségügyben dívó hálapénz kérdéséről. Minden szavával egyet lehet érteni, inkább csak hozzá kapcsolódó személyes tapasztalataimat szeretném az olvasóval megosztani. Hosszú életem során meglehetősen sokat feküdtem kórházban, főleg sebészeti osztályokon. Kétszer külföldön. Egyszer Spanyolországban egy térdtöréssel járó ostoba baleset után, másodszor Berlinben mellműtéttel. Hálapénzt adni fel sem merült. Ismeretlen volt a tisztességesen megfizetett orvosok körében. Ám itthon is volt szerencsém néhány műtőhöz és kórházi ágyhoz. Itt már érdeklődtem a hasonló sorsú szobatársaktól, hogyan oldják meg hálájuk kifejezését. Eszembe ne jusson - mondták a sebészfőorvos úrral csak kellemetlen jelenetet provokálnék. Amit nem lehetett nem elfogadni saját kis naplóregényem egy dedikált és neki mindent köszönő példánya volt.
Az egyik főorvos asszonynak - akivel igen jó emberi viszonyba kerültem - szabályosan becsempésztem az asztalára egy könyvet és mellé egy borítékot. A borítékot nem sokkal később, a táskámba visszacsempészve találtam az ágyam mellett. Egyetlen belgyógyász sebészorvos volt, aki először látva engem, az ágyam mellé állt és politizálni kezdett. Közölte, hogy ő jobboldali és csupa baloldali értéket sorolt fel. Fél óra múltán jutott eszébe, hogy még meg sem vizsgált. Hétvégére hazaengedett, akkor írtam neki egy levelet és beletettem egy kisebb borítékot is. Ő nem adta vissza, hanem közölte, hogy olvasta a levelet és kitart a véleménye mellett. Így is jó - gondoltam. De még egy fontos dolog idetartozik. Ha az orvos vagy a nővér elfogadja a hálapénzt és tisztességes, akkor megosztja a munkatársaival. Egyszer tanúja voltam annak. Amikor a főnővér a folyosón éppen ezt tette a beosztott nővérekkel. És tanúja voltam - most már lépjünk ki a kórházból - annak is, hogy az étterem cigányzenekarában a prímás, ahogy megkapta a borravalót, odadobta a cimbalmos asztalára. Bennük is van annyi becsület, hogy osztoznak a vendég pénzén.