MSZP;Fidesz;vasárnap;Vasárnapi zárva tartás;

- MSZP: a Fideszt nem érdekli az emberek véleménye

A Magyar Szocialista Párt közleménye.

Ha a Fideszt valóban érdekelné az emberek véleménye, akkor a vasárnapi zárva tartásról is megkérdezte volna őket. De ha már nem tette, akkor az Ipsos és a Medián korábbi, vagy a Tárki friss kutatása alapján visszavonná ezt az értelmetlen intézkedést, hiszen ma ismét kiderült: az emberek többsége eltörölné a vasárnapi zárva tartást előíró jogszabályt.

Az MSZP kizárólag az erről szóló jogszabály eltörlését támogatja, hiszen a zárva tartás mindenkit zavar: azt is, aki dolgozni szeretne és azt is, aki vásárolni.

MSZP

A könyvfesztiválra jelent meg Regös István, A megfagyott idő második kötete "Ereszt a rendszer" címmel. Az ezer oldalas könyvet a Province Art Kiadó gondozta és már kapható a könyváruházakban. A fülszöveg nem túloz, történelemkönyv nélkül is érteni véljük a XXI. századi Magyarországot, s fölöttébb szórakoztató kalauz Regös könyve, aki naponta megmérkőzik a való világgal, s hol keserűen, hol lelkesen tudósít a tűzvonalból - írja a mixonline.hu.