Töröm a fejem és példákat próbálok előbányászni az emlékezetemből olyan esetekre, amikor nem okozott csalódást nekünk - polgárainak - az állam. Azt, hogy egy-egy választás előtt ígérgetnek fűt-fát, tudomásul vesszük és nem is várunk mást a politikusoktól. Bosszankodni csak akkor kezdünk, amikor a személyes életünkben, a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy megint átvertek.
Ismerősöm az orrom alá nyomja a banki értesítőjét: azt ígérték, húsz-harminc százalékkal csökkenni fog a havi törlesztő részlete, de nézzem meg, 2300 forinttal többet kell fizetnie a forintosítás miatt. Korábbi munkatársam azon zsörtölődik, hogy egy újabb bőrt próbál lehúzni róla az állam, holott azt ígérték, könnyítenek minden devizaadós életén. A párja beteg lett, nem tud dolgozni, most majd egyetlen keresetből kell megélniük, fizetni a hitelüket. Arra gondoltak, eladják a lakásukat, kisebbe költöznek, kifizetik a hitel fennmaradó részét. Összehúzzák magukat, aztán majd csak lesz valahogy. Könnyebb lesz az élet – ahogyan ígérték. Eladták a lakást, vettek egy jóval kisebbet, a maradék pénzt az utolsó forintig befizették a banknak, nincs tartozásuk. Gondolták! Aztán kiderült: a zárlati díj majd 200 ezer forint, az adóhivatal meg illetéket fog kivetni az eladott lakás és az új értékkülönbözetére. Hogy egyetlen fillérük sem maradt? Azt mondták a bankban, vegyenek fel hitelt az új tartozásra.
A hatóságot az ilyesmi nem érdekli. Meg az államot sem. A hivatalosságok pedig nap mint nap azt szajkózzák továbbra is, hogy megmentették az embereket. Tessék hálásnak lenni. Vagy mégsem?
