Fidesz;brókerbotrány;Quaestor;

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

- Főként fideszes települések fektettek be brókercégeknél

A brókerbotrány kormánypárti összefonódásait bizonyítja, hogy a rájuk bízott települések vagyonával felelőtlenül hazardírozó polgármesterek és testületek döntően fideszesek vagy fideszes többségűek - állapította meg a Párbeszéd Magyarországért (PM). 

Mach Péter, a PM önkormányzati képviselője szerint a kormány elkésett döntést hozott arról, hogy az Állami Számvevőszékhez fordul és kéri annak kivizsgálását, hogy milyen körülmények között fektették be és kockáztatták a települések pénzét. A PM szerint szigorítani kell a nagy összegű befektetési döntésekre vonatkozó eljárási szabályokat azért, hogy a közpénzeket kezelő városvezetők és testületek ne bonyolódhassanak kockázatos befektetésekbe és korrupciós ügyekbe.

Hiába született parlamenti döntés és már kormányrendelet is a Quaestor-károsultak szinte teljes kártalanításáról, továbbra is viták középpontjában áll a kockázatokkal járó felelősségvállalást lenullázó jogszabály. A 30 millió forintig terjedő kártalanításra a Befektetővédelmi alap (Beva) szabályainak megfelelően jelentkezni kell, ezt május 6-a és június 6-a között tehetik meg az érintettek a megyeszékhelyek kormányablakainál. Szakértők szerint politikai döntés született, ami a többi csődbe jutott brókercég károsultjait indokolatlanul megkülönbözteti, pontosabban a quaestorosokat előnyösebb helyzetbe hozza. Vita folyik a kártalanítás forrásairól is. A Beva kasszája jószerével üres, így a kifizetendő százmilliárdos tételhez előleget kér a pénzintézetektől.

A bankok sérelmezik az újabb terheket és a kormány, valamint az Európai és Újjáépítési Bank (EBRD) között köttetett megállapodásra hivatkoznak, miszerint a bankok beleegyezése nélkül nem vethet ki a kormány újabb sarcot a szektorra. A törvény megszavazása után az EBRD elhárította lapunk kérdését arról, hogy mit lép az után a londoni székhelyű bank, hogy a kormány megszegte a megállapodást. A múlt héten azonban a témában megszólalt Sir Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnöke, aki a bank közelgő éves közgyűlése előtt tartott sajtótájékoztatón a magyarországi brókerbotránnyal kapcsolatba kijelentette: az EBRD illetékesei kapcsolatban vannak a magyar kormánnyal az ügyben. Hozzátette: az EBRD aggályosnak tartaná, ha a brókerügyből eredően újabb terhek nehezednének a magyar bankrendszerre.

Élénkül a lakáspiac, de főleg a használt ingatlanokat keresik. A kedvező tendencia még két-három évig kitarthat, de tartós csak a hitelezés felfutásával maradhat. Az új lakások építése továbbra is mélyponton van.