földrengés;Katmandu;Nepál;Szusil Koirala;

- Eltolta Katmandut helyéről a földrengés

Megtalálták és jól van az utolsó magyar is, akiről eddig nem volt hír a kaotikus állapotban lévő Nepálban, amelynek fővárosát a kutatók szerint néhány méterrel délebbre tolta a szombati földrengés. Már több mint ötezer halálos áldozatról tudunk, de a nepáli kormányfő szerint számuk meghaladhatja a tízezret is.

Valószínű, hogy a földrengés a Himalája törésvonalon történt, azon a lemezhatáron, amely elválasztja az északra mozgó indiai szubkontinenst Eurázsiától. A törésvonal mintegy 10 fokkal elhajlik észak-északkeltre. A relatív mozgás a törésvonal mentén, Katmandutól közvetlenül északra akár három méter is lehetett. Miközben a Katmandu alatti föld elmozdult, valószínű, hogy a világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest (Csomolungma) magassága csak néhány milliméterrel változott, mivel a hegy nem fekszik közvetlenül a törésvonal fölött.

A 7,9-es erősségű földrengés tönkretette a hegyvidéki ország amúgy is szegényes infrastruktúráját, ez pedig még jobban megnehezíti a mentést. A földrengések több lavinát is elindítottak, az egyik legnagyobb ilyen lavina teljesen betemette Godatabela falut, mind a 250 lakosával együtt.

A háromnapos nemzeti gyászt hirdető Szusil Koirala nepáli miniszterelnök elmondta, hogy az ország minden részébe segélyszállítmányokat indítottak útnak, de a tönkre ment utak miatt számos elszigetelődött településre képtelenek eljutni. A Reuters szerint a kormány azt is elismerte, hogy a figyelmeztetések ellenére nem készült fel a várható földrengésre. A 28 milliós lakosú Nepálban 8 millió embert érintett a katasztrófa, a fővárost, Katmandut több mint 72 ezren hagyták el az elmúlt három napban, hogy élelmiszert szerezzenek, illetve, hogy hírt szerezzenek vidéken élő családjukról.

Szívszorító emberi tragédiák járták be a világsajtót. Sokan a csodának köszönhetik a megmenekülésüket, mint az a négy hónapos csecsemő is, akit huszonkét órával a földrengés után találtak meg élve a romok alatt.

Felszerelés nélkül maradt a magyar hegymászó

A Mount Everest alaptáborában rekedt Török Zsolt aradi hegymászó, akinek a földrengést követő lavina a sátrát és a teljes felszerelését elsodorta – közölte a maszol.ro portál. Török Zsoltnak csak a rajta lévő ruhái maradtak meg, és a hegymászó még mindig az alaptáborban van. Az Everest meghódítása szinte lehetetlenné vált, mert egyetlen serpa sem akar már a hegyre mászni. Kínában már haza is küldték a csúcsokat meghódítani tervező hegymászókat.



Abdel Fattah al-Sziszi egyiptomi államfő „szavát adta”, hogy 2015 végéig parlamenti választásokat rendeznek Egyiptomban, közölte az AFP hírügynökség.