MSZP;kormány;brókerbotrány;

- MSZP: Matolcsy mondjon le!

Az MSZP szerint a kormány a csaló brókerek pártjára áll és mentesíti a felelőssége alól Magyar Nemzeti Bankot (MNB) a jegybanki törvényt is módosító, a parlament állt kedden tárgyalt törvényjavaslattal.

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján azt mondta, a javaslattal szuperhatósággá alakítanák át a jegybankot, és kizárják azt, hogy felelősségre lehessen vonni a mulasztása miatt keletkező kárért. Mint mondta, a brókerbotrányokban egyértelmű az MNB felelőssége, az elégtelen pénzügyi felügyelettel asszisztált ahhoz, hogy a bűncselekmények megvalósuljanak, vagyis mulasztással kárt okozott.

A frakcióvezető-helyettes közölte, a törvényjavaslat elfogadásához kétharmados parlamenti többség kell, ezért a Fidesz egyeztetést kezdeményezett a pártokkal. Jelezte, az MSZP nem megy el az egyeztetésre, mert nem ért egyet az előterjesztéssel. A tárgyalásokon való részvétel feltételeként jelölte meg azt is, hogy Matolcsy György jegybankelnök mondjon le.
Hangsúlyozta, a jelenlegi jogszabályok is elegendőek lettek volna, hogy az MNB megakadályozza a bűncselekményeket. Tóth Bertalan kérdésre válaszolva az egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló javaslatról elmondta, a jegybanknak joga lesz majd arra, hogy bírósági végzés nélkül belépjen a pénzintézetek helyiségeibe, iratokat foglaljon le, vagyis nagyjából nyomozói jogkört kap. Ezzel a jogkörrel nem lenne semmi probléma, ha felelős vezetője lenne a jegybanknak, és ha nem lenne mellette még egy rendelkezés, amely ellehetetleníti, hogy ebben a jogkörében felelősségre vonható legyen az MNB - tette hozzá.

Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke a fölvagyonról szóló törvény elfogadása kapcsán elmondta, civil összefogást, kontrollt szeretnének összehozni a nemzeti parkos földvagyon természetvédelmi céljainak megőrzése érdekében, ezért egyeztetésre hívják a természetvédelmi civil szervezeteket.
Kifejtette: ellenőrizni szeretnék azt, hogyan érvényesül a pályázati kiírásoknál a természetvédelmi értékek megőrzése, illetve hogy a vállaltakat a pályázók betartják.

Úgy értékelte, hogy "a Fidesz megásta a nemzeti parkok sírját". Szerinte ugyanis a Fidesz a földdel tartja sakkban a vidéken lakó embereket; a nemzeti parkok földjeit most "a fideszes földrablás" részévé teszik.

A tűzről levett forró curry-be esett a kisgyerek, miután édesanyja félretette az egész rokonságnak készült ételt - írja a borsonline.hu.  az Emirates 24/7-re hivatkozva.